Csonka csúcs előzi meg az igazit, ahol a kvóták ügyét vágták volna rövidre, ha nem akarnák azt elhalasztani. A németek és olaszok egymást szívatják, miközben ugyanazt a rendszert akarják. A menekültügyben rendezett belpolitikai gáncsoskodás a nemzetközi diplomáciában csapódik le.
Roberto Savianót 2006 óta védik a rendőrök a maffiától, de az ország új fasiszta belügyminisztere személyes sértettségből most veszélybe sodorná az életét.
Matteo Salvini összeszámoltatná a roma népességet az országban, és akinek nincs engedélye az országban lenni, azt kitoloncolná.
A Rómától 40 kilométerre lévő házban 121 ókori és középkori, "kiemelkedő tudományos és kulturális jelentőségű" műkincset találtak.
Az új olasz kormány nem engedte be őket, a spanyol város polgármestere szerint ez embertelenség volt.
Olaszország nem engedte kikötni, így Spanyolország felé vették az irányt.
A Die Presse szerint Dánia és Hollandia is támogatná, hogy a kitoloncolásra váró embereket átmenetileg egy „kevésbé vonzó országban” helyeznék el, de nem világos, hogy ezek a táborok mekkorák lennének.
Carlo Tavecchio korábban ötször állt bíróság előtt, és ő volt az, akit fél évre eltiltottak, mert lemajmozott egy fekete játékost.
Olaszország és Málta nem akarja fogadni a hajót, Spanyolország pedig túl messze van.
Várandós nők, és rengeteg gyerek van a hajón, amin kifogyóban van az élelem.
Máltára irányította az Aquariust 629 emberrel a fedélzeten, de ők sem fogadták.
Giuseppe Conte belügyminisztere hétfőn még arról beszélt Orbán Viktorral, hogy közösen fogják megváltoztatni az Európai Unió szabályait.
A szélsőjobboldali párt éléről érkező Salvini hétfőn telefonon beszélt a magyar miniszterelnökkel.
A férfi ellen végül nem emeltek vádat, de a történtek megrázták az olasz közvéleményt.