olaszország

Erdőtüzek tombolnak Pisa környékén, ötszáz embert már ki kellett telepíteni

A Monte Serrán tombol az erdőtűz, az éjszaka folyamán menekítették ki a környéken élőket.

Király András
külföld

Az olasz miniszterelnök-helyettes arra kérné az állami cégeket, hogy többet ne hirdessenek a mainstream sajtóban

Az Ötcsillag Mozgalomból érkező Luigi Di Maio viszonya eddig sem volt felhőtlen a sajtóval, most komoly forrást is megvonna tőlük.

Horváth Bence
külföld

„Bassza meg már” – tört ki a luxemburgi külügyminiszterből, amikor Salvini arról beszélt, hogy Luxemburg új rabszolgákként tekint az afrikai bevándorlókra

Az olasz belügyminiszter publikált egy rejtett kamerás felvételt a miniszterek EU-csúcsáról.

Horváth Bence
külföld

Zsoldosok és fasiszták: Salvini kapcsolata a putyinista olasz alvilággal

Orbán új harcostársa még nála is jobban lelkesedik az orosz elnökért. Egy genovai nyomozás most feltárta azt a különös hálózatot is, amelyben az olasz miniszter emberei érintettek.

Urfi Péter
külföld

A pápa üzent a maffiának: A halotti lepelnek nincs zsebe, a pénzt nem tudjátok magatokkal vinni

Hagyjanak fel a pénz és a hatalom hajhászásával, üzente a bűnözőknek Puglisi atya meggyilkolásának évfordulóján.

plankog
külföld

Salvini arra számít, hogy néhány hónap múlva Orbán Viktorral fogják kormányozni Európát

Az olasz belügyminiszter az osztrák alkancellárral tárgyalt, utána tért ki erre.

Horváth Bence
külföld

A Time címlapján Európa új arca látható, a „bevándorlási cár”, aki ki akarja csinálni az EU-t

Igen, bizony, Európa új erős embere a téma!

Herczeg Márk
Média

Egy olasz férfi perel, mert a fejére zuhant egy 6 kilós macska

Az állat a nyolcadik emeletről esett le.

Herczeg Márk
baleset

Négy embert szúrt le egy ámokfutó lengyel nő Olaszországban

Uj Péter
bűnügy

Macron szerint Orbánnak és Salvininek igaza van, amikor őt a fő ellenfelüknek tartják

A francia elnök azt mondta, nem fog teret engedni nacionalistáknak és olyanoknak, akik támogatják a gyűlöletbeszédet.

Herczeg Márk
eu

Orbán: Segítünk az olaszoknak visszavinni Afrikába a bevándorlókat

Az EP-választás előtt már nem alakítanak új pártszövetséget, de utána a maguk képére szabnák, és jobbra tolnák a néppártot. Orbán szerint Macron is új európai párt alapítására készül, és vele szemben kell építkezniük.

Magyari Péter
politika

Orbán a hősének nevezte Salvinit

Kedd délután találkozik a magyar miniszterelnök és az olasz belügyminiszter. Kérdés mire jutnak majd, hiszen hiába a nagy összeborulás, migráció ügyében elvileg pont teljesen mást akarnak.

Horváth Bence
POLITIKA

Orbán és Rogán már Milánóban van a Heti Hetes egykori műsorvezetőjével

A miniszterelnök lazán hordott zöld nyakkendőben érkezik populista barátaihoz.

Herczeg Márk
politika

Orbán Olaszországban: az értelmet felzabálja az érzelem

Az olasz kormány a kvótarendszer leghangosabb támogatója, a magyar pedig a legnagyobb kritikusa. Miért barátkozik akkor egymással Orbán és Salvini kedden Milánóban? A menekültek utálata fontosabb, mint kormányaik érdekei?

Magyari Péter
eu

Salvini olasz belügyminiszter azért engedte be a menekülteket, mert az ügyészség emberrablás miatt kezdett nyomozni ellene

Előbb még a Facebookon emberkedett, hogy tessék, tartóztassatok le, majd amikor rájött, hogy megtennék, azonnal leszerényedett.

Szily László
külföld