Habony Árpád és Szalay-Bobrovniczky Kristóf köre vásárolt Vareseben csodaházat.
Május 7-én kezdődik a konklávé.
Már gyűlik a tömeg a téren, hogy leróják kegyeletüket.
Illetve Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is, Magyarországról pedig Sulyok Tamás.
Végső nyughelye a Santa Marie Maggiore székesegyház lesz.
Ez lesz az amerikai elnök második ciklusának első hivatalos útja.
A Riva egyedi luxusbútorokat készít velencei lagúnák tölgyfa oszlopaiból vagy akár 50 ezer éves új-zélandi rönkökből.
Az áldozatok turisták.
Mondjuk, pár naponta változtatja a véleményét, de a Melonival közös találkozó előtt most épp így gondolja.
A testét egyelőre nem ajánlotta fel, mint korábban Szaddám Husszeinnek és Oszama bin Ládennek.
Egy olasz jegyértékesítő cég és több külföldi utazásszervező szándékosan felvásárolták a normál jegyeket.
Éjszakánként 2 millió forintba kerül egy szoba abban a szállodában, amelynek éttermének teraszán Rogán Barbara pózolt az 5,8 millió forintos Versace ruhájában.
Sara Campanella, a Messinai Egyetem 22 éves orvos-biológus hallgatója hétfőn kora délután nyugodtan várt a buszára egy nyüzsgő messinai utcán, amikor az őt 2 éve reménytelenül követő diáktársa halálra késelte. Két napra rá egy másik diáklány testét bőröndben találták meg.
Bocsánatot kért, bár szerinte nem agresszióról, hanem szeretetteljes gesztusról volt szó.
Élet a Föld egyik legaktívabb vulkánja mellett.