A korlátozásokat egyelőre április 13-ig terjesztették ki, de a polgári védelem vezetője szerint ennél jóval tovább fognak tartani.
Elena Pagliarinit egy 12 órás műszak végén fotózta le egy orvos.
Napok óta nem csökken jelentősen új megbetegedések száma.
Veneto kormányzója, Luca Zaia több százezer szerológiai vizsgálatot végeztet, ezzel ellenőrzik, hogy valaki már védett-e a koronavírus ellen.
727 halott és 4782 új regisztrált fertőzött egy nap leforgása alatt.
Ezidő alatt 2107 új fertőzöttet regisztráltak.
Az új fertőzöttek száma ugyanakkor csökkent. Eddig összesen 14620-an gyógyultak ki a betegségből.
A Luftwaffe repülő intenzív osztályán hat fertőzöttet szállítanak át.
Eddig összesen 9134-en haltak meg az országban.
Átlagéletkoruk 49 év. A legtöbben továbbra is a hetvenesek, nyolcvanasok közül halnak meg.
A szolidaritás jegyében fogadnak 47 intenzív ellátásra szoruló beteget.
Csütörtökön már a 85 ezret is meghaladta ott a fertőzöttek száma, már négyezerrel több amerikai beteget tartanak nyilván, mint kínait.
Mind a négy olaszországi gyáruk átáll.
Nagy segítség.
Délután nem számolták bele, hogy Piemontban meghalt még 50 ember. Így az elmúlt 24 órában 712 áldozata volt a járványnak.