olaszország

Három hét után engedték haza Silvio Berlusconit a kórházból

A koronavírus hosszú távú hatásai miatt tartották megfigyelés alatt.

Czinkóczi Sándor
járvány

Franciaországban elfogták a Vörös Brigádok hét tagját

A szélsőbaloldali terrorszervezet a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben volt aktív.

Király András
külföld

Nem indulhatnak a szuperligás csapatok az olasz labdarúgó-bajnokságban

A jelzés a Serie A történetének két legeredményesebb csapatának, a jelenleg is címvédő Juventusnak és az AC Milannak szólt, melyek még hivatalosan nem léptek ki az Európai Szuperligából.

Szász Zsófi
foci

Elköltözik szigetéről az olasz Robinson Crusoe

Feladta a hatóságokkal folytatott harcot Budelli gondnoka.

Szász Zsófi
külföld

15 éven át nem járt be dolgozni egy olasz kórházi alkalmazott, de a fizetését megkapta

2005-ben megfenyegette a kórházigazgatót, hogy ne jelentse, majd miután az igazgató nyugdíjba ment, már senkinek nem tűnt fel a hiánya.

Horváth Bence
külföld

Túszejtés vádja miatt áll majd bíróság elé Matteo Salvini

A szicíliai ügyészség szerint túszejtéssel ért föl, amikor Salvini belügyminiszterként közel 3 hétig nem hagyott kikötni egy hajót, a fedélzetén 147, a tengerből kimentett bevándorlóval.

Csurgó Dénes
külföld

A vártnál korábban nyitnak az iskolák és a teraszok Olaszországban

Április 26-ától enyhítenek a korlátozásokon.

Szász Zsófi
külföld

Az olasz kormány szakértője szerint képtelenség most megmondani, hány nézővel lehet nyáron foci Eb-t rendezni

Budapest már bevállalta a teltházat, más városok többnyire a felét sem. Négyen még gondolkodnak, köztük Róma is.

Szurovecz Illés
futball

Spanyolországban és Olaszországban sem oltanak már 60 év alattiakat az AstraZeneca vakcinájával

Spanyolországban korábban csak az 55 évnél fiatalabbakat oltották ezzel a vakcinával.

Mészáros Juli
járvány

Kötelező lesz az oltás az egészségügyi dolgozóknak Olaszországban

Több helyen az oltásellenes ápolók miatt alakult ki gócpont, ennek vetnének véget.

Boros Juli
külföld

Egy olasz katonatiszt az oroszoknak adott el titkos dokumentumokat

Az orosz érintett a nagykövetségen dolgozott, ki fogják utasítani Olaszországból.

Horváth Bence
külföld

A kórházfőigazgatóság szerint nincsenek bergamói állapotok az ózdi kórházban

Az ózdi főigazgatója tegnap súlyos állapotokról számolt be, az Országos Kórházi Főigazgatóság szerint viszont minden rendben.

Szász Zsófi
járvány

Az orosz vakcinával és a vakcinák variálásával kísérleteznek Olaszországban

Tanulmányozzák a Szputnyik V hatékonyságát a különböző mutációkkal szemben, és kísérleteznek azzal, hogy az első dózist az AstraZeneca, a másodikat a Szputnyik V védőoltásból adják be.

Szász Zsófi
járvány

Műholdakkal, szenzorokkal és drónokkal fognak védeni egy fenyőerdőt Róma közelében

Azt mondják, a próbaprojekttel azt is vizsgálnák, hogy az űrtechnológiák hogyan képesek javítani a mindennapi életünket.

Herczeg Márk
környezetvédelem

A sziget, ahol normális volt, hogy hallucinálnak az emberek

Alicudi lakosait évtizedeken, de lehet, hogy évszázadokon át gyötörték lidércnyomások. Az ötvenes években tudták csak meg, hogy egy gabonaparazita okozza a látomásaikat.

Boros Juli
drog