A város jövőre még jobban hasonlíthat majd Disneylandre.
Az első tervezetet az Európai Bizottság visszautasította. Az újban kisebb hiánnyal és lasabb növekedéssel számolnak.
Már legkevesebb 400 ember vált hajléktalanná a földrengések miatt.
Több száz kisebb földrengés volt a környéken.
Az elmúlt napok kisebb lávafolyásai után december 24-én komoly füstölgésbe kezdett a vulkán, ezt földmozgások is kísérték.
Cesare Battistit a hetvenes években ítélték el négy ember megöléséért, Olaszország régóta próbálta elérni a kiadatását.
Az MS-ben szenvedő Matteo Dall'Osso szerint pártja, az Öt Csillag átverte a fogyatékkal élőket.
Az úgynevezett Salvini-rendelet miatt elkezdték kidobálni a táborokból azokat, akik nem kaptak menekültstátuszt, de haza sem tudnak térni.
Voltak, akik a falról estek le, és agyonnyomták az alattuk lévőket, az egyik áldozat szerint zárva volt a vészkijárat.
Több, mint százan megsérültek, sokan súlyosan.
A fasisztopopulista kormányban az Öt Csillag kapta az egészségügyi tárcát. Az az Öt csillag, ami pár éve még kamu rákterápiáért kampányolt, idén pedig a kötelező védőoltások ellen, mígnem kitört a járvány.
És a Cosa Nostra 45 másik tagját is. Luigi di Maio azt írta, többé nincs helye Olaszországban az ilyen söpredéknek.
A 77 éves rendező régóta betegeskedett.
66,8 eurót kell befizetnie.
Elutasították a 2019-es olasz költségvetés tervezetét, mert elemzésük szerint az nem tartja be a kötelező előírásokat.