A nyáron már gyártanák is.
Mindegyik kormány elővigyázatosságra hivatkozik.
Hétfőtől fél Olaszországban tejles zárlat lesz, bezár minden, és csak a legszükségesebb esetben mehetnek utcára az emberek.
A lakosok csak munka, egészségügyi probléma vagy vészhelyzet miatt hagyhatják el az otthonukat.
Az olasz szélsőjobboldali politikus közölte, hogy a Liga nem tervez belépni az Európai Néppártba, inkább valami újat hoznának létre.
Ha az EMA jóváhagyja, nyártól az Európai Unióban, Olaszországban is elkezdhetik gyártani a Szputnyik V-t.
Az első kilenc hónap halottjainak száma három és fél hónap alatt duplázódott meg.
Három régióban a lakásból is csak engedéllyel lehet kilépni.
A levelet politikusok és az olasz jegybank alelnöke is aláírta. A Treccani szótár szerkesztői korábban megvédték a szinonima szerepeltetését.
Több mint húsz embert vádolnak azzal, hogy összejátszottak az embercsempészekkel. Az Orvosok Határok Nélkül és a Save The Children munkatársai szerint ők nem csináltak semmi rosszat, csupán életeket mentettek.
Az ország egyes régióiban 2020-ban az összes haláleset több mint 14 százalékáért a járvány volt felelős.
Előbb teljesítsék, amit az EU felé vállaltak.
Keresik a férfit, aki bevásárlás közben elhagyta a gyémántjait.
Luca Attanasio és a vele utazó kongói katonai rendőr a konvojukat ért támadásban vesztette életét.
Európa egy éve szembesült azzal, hogy a járvány megérkezett a kontinensre.