Már az első versenynapon rajtkőre áll 400 vegyesen a magyar úszónő .
Az új-zélandi brazil jiu-jitsu bajnokot és újságíró barátnőjét már a lakásán zaklatták a katonai rendőrök.
A strandröplapda és a trambulin óta már semmin se lepődünk meg, de a modern kori sportversenyek történelmében akadnak vadabb példák is.
Két úszónk és két tornászunk indult el az olimpiára a ma reggeli géppel.
A 444 kérdésére válaszoló külügyminiszter szerint ma nem olyan időket élünk Európában, hogy érdemes lenne méricskélni, mi számít terrornak, és mi nem.
Nagyon kikészítették őket az elmúlt hetek botrányai. Putyin szerint szándékosan mentek rá az orosz sportolókra.
Itt, az olimpiai faluban használhatnak majd el fejenként 42 óvszert.
Ne nyissák ki a szájukat, tanácsolják a hosszútávúszóknak.
Nyolcmillió forint egy sportoló indulása az ötkarikás játékokon. Londonban ez csak 3,5 millióba került.
Szeretne még pár évig játszani, de ehhez muszáj rendesen kipihennie év eleji térdműtétjét.
A korruptak engedték volna vissza a doppingolókat az olimpiára? Garri Kaszparov szerint mindenképpen.
Amit pedig átadtak, olyan is: nem működnek a liftek, penészes a mennyezet, a holland csapat szállása pedig majdnem leégett egy rövidzárlat miatt.
Julija Sztyepanova és férje sokat tettek azért, hogy kiderüljön az orosz csalás, de Rióban ettől függetlenül csak szurkolóként várja a NOB.