A szerbeket verték nagyon simán, James és Durant remekelt.
Tokióban is ötödik lett a magyar judós.
Eleinte úgy tűnt, hogy a spanyol salakkirály simán nyer, de a magyar teniszező megnyerte a második játszmát. Nadal végül behúzta a harmadikat.
Az olimpia legnagyobb története: a világ egyik legreménytelenebb országa összehozta a világ egyik legjobb kosárválogatottját. Dél-Szudán egyetlen működő nemzeti intézménye legyőzte Puerto Ricót. És pár napja már ráhozta a frászt az amerikai szupersztárokra is.
Bár úgy tűnik, nem az történt, hogy ő itt szokott úszni, és akkor is így tesz, ha most éppen olimpikonok fürdőznek.
Nem gondolom, hogy vívásszakmailag mondtam csődöt, hanem sokkal inkább abban az adott pillanatban nem stimmelt valami - mondta a háromszoros bajnok a váratlan vereségéről.
Öttel is vezettek a brazilok, aztán Simon Petra 5. másodperccel a vége előtt megfordította a meccset.
Valter Attila is reagált az úszó posztjára: "Ajna, én sem leszek a valaha volt legnagyobb kerékpáros, sőt. Viszont büszke vagyok arra, hogy itt lehetek, hogy kihoztam magamból a maximumot".
Eseménydús nap volt a vasárnap a párizsi olimpián.
Szombaton már teljes fordulaton pörgött az olimpia, a nap képeiből válogattunk.
Fucsovics Nadallal játszik, ha a spanyol sérülése és az időjárás is engedi. Lesz egy történelmi bokszmeccs és elkezdik a férfi pólósok is. A magyarok vasárnapi programja az olimpián.
Megvan Magyarország első párizsi érme.
Az olimpiáról az első körben kiesett címvédő kardvívó azt mondta, olyan érzés volt, mintha az ellenfele lenne a háromszoros olimpiai bajnok és ő az újonc olimpikon. Hogy min ment el a mérkőzés? Gyakorlatilag mindenen.
Arra a repülőgépre szállt fel, amelyiken többek között Schmidt Ádám államtitkár is utazik.
Egészen pontosan Koreai Népi Demokratikus Köztársaságként.