Csak a harmadik negyed nézett ki rosszul.
„Mert számíthatnának arra, mint a Charlie Hebdónál, hogy mindet legyilkolják, aki azt teszi.”
Az olimpikon úszó őszinte nyilatkozata után ezúttal közösségi oldalán üzent követőinek.
Úgy érzik, a drónbotrány után összeesküdött ellenük a világ. Ki tudja, ez a düh akár még jól is jöhet.
Egy héten belül ez a második, kulcsfontosságú infrastruktúrát érintő támadás.
A TGV-t csütörtökről péntekre virradó éjjel, vagyis éppen a párizsi olimpia nyitónapján rongálták meg, a kimaradás 800 ezer utast érintett.
A médiát nem engedik be a hajóra, de a sportolók szerencsére sokat posztolnak róla.
Nem sminkelgettek, hanem az aranyat ünnepelték.
A női pólósok Kanadát, a férfi kézisek Argentínát verték.
Látványos jelenetek és kiváló magyar teljesítmények az olimpia második napjának képein.
Volt is miért szurkolni: Biles olyan ugrást villantott, amilyet nő még soha nem mutatott be egyetlen olimpián sem.
A női pólósok Kanada, a férfi kézisek Argentína ellen játszanak sorsdöntő meccset.
Kik is ők, akiknek szoríthatunk?
A párbajtőr meglepetésembere az utolsó másodpercekig esélyes volt a bronzra.
2004 óta először tudta megnyerni első meccsét az olimpián a férfi vízilabda-válogatott.