Kiderült, Zugló PM-es polgármestere miért támogatja a 2024-es olimpiára való pályázást, miközben még a saját pártja sem.
Hajrá, Boston!
Azerbajdzsán ráadásul éppen most rendezi meg az Európa Játékokat és pénzük is több van a dunyhában. Ezt csak egy kis keletinyitás féle csúcsdiplomáciával oldhatjuk meg.
Hatmilliárd euróra becsülik a költségeket. Azaz kevésbé optimisták, mint a budapesti szervezők.
Íme a két legfontosabb érv az ellen, hogy Magyarország olimpiát rendezzen. Az egyik az olimpia. A másik Magyarország.
Magyarország szimbóluma.
Borkai Zsolt utalt is rá, hogy a paralimpiai bizottság vezetőjének távoznia kéne.
A tervezett 2024-es budapesti nyári olimpia közvetlen költségei 500 és 1000 milliárd forint közé várhatóak, ennek 50 százalékát a NOB és a nem NOB-partner magánvállalatok hozzájárulása tenné ki, a maradék 50 százalékot kellene a magyar államnak előteremtenie.
Nem úgy, mint Budapest, amelyik beleáll. Nem hülye, bátor!
Hátba szúrtak bennünket. A történteket árulásnak tekintjük.
Minden bizonnyal pályázni fogunk. Egyelőre Róma és Boston tűnik biztos ellenfélnek.