olimpiarendezés

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az olimpiai népszavazást az Alkotmánybíróság

A testület helyt adott a négy olimpiai bajnok kérelmének, miszerint ne legyen most népszavazás a budapesti olimpiáról.

Benics Márk
belföld

Elutasították a Momentum olimpiáról szóló népszavazási kérdését

Minden pályázathoz kötelezővé tették volna a helyi népszavazás megtartását.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Közösen gondolkodna az olimpiáról Karácsony a fővárosi frakciókkal, de van néhány feltétele

Azt javasolta, fogadják el az olimpiai bizottságok meghívását.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Tárgyalások indulhatnak egy újabb olimpiai pályázatról a kormány és a főváros között

Karácsony korábban azt mondta, ha az állam épít két metrót, akkor lehet vele beszélgetni a kérdésről.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A NOB elnöke szerint rengetegen érdeklődnek a 2036-os nyári olimpia iránt, az MTI Magyarországot is feltette a listára

Thomas Bach NOB-elnök csak Katart és Szaúd-Arábiát említette, az MTI szerencsére kiegészítette a sportvezetőt néhány egyéb országgal.

Haász János
sport

Egy női kézilabda Eb társrendezésére sincs pénz, de Fürjes Balázs szerint Budapest most „még inkább” alkalmas az olimpiarendezésre

Az államtitkár szerint a magyar szövetségen és Budapest városán múlik, hogy mikor pályázunk újra a rendezésre.

Horváth Bence
POLITIKA

Tíz érdeklődővel tárgyal a NOB a 2036-os olimpia rendezéséről

Magyarország is köztük lehet.

Vég Márton
sport

Grazban sem lesz téli olimpia, az Osztrák Olimpiai Bizottság visszavonta a pályázatot

Már a második osztrák város, amely kiszáll a 2026-os pályázatból. A helyiek elégedetlenkedése lehetett az ok.

Horváth Bence
gazdaság

Álomgyilkosság 2.0: Magyarország lecsúszhat a 2028-as olimpiáról is

Döntött a NOB, szeptemberben két olimpia helyszínét is kihirdetik. Párizs és Los Angeles van csak versenyben.

Horváth Bence
sport

Putyin szívesen rendezne nyári olimpiát

Egyelőre nem jelentkeztek hivatalosan, de az orosz elnök szerint több város is szóba jöhetne helyszínként.

Horváth Bence
külföld

Minden olimpiarendezésnél törvényszerű, hogy elszállnak a költségek

Eleve nagy hátrány, hogy nem lehet trükközni a végső határidővel.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

Egyre biztosabb, hogy Róma nem indul a 2024-es olimpia rendezéséért

A főpolgármester a jövő héten jelentheti ezt hivatalosan is be.

Horváth Bence
külföld

Róma főpolgármestere nem akar olimpiát a városba, az olasz olimpiai bizottság elnöke meg teljesen kiakadt ettől

Egyre közelebb kerül Róma ahhoz, hogy visszalépjenek a 2024-es játékok rendezésének megpályázásától.

Horváth Bence
külföld

Sokkal drágább lesz a tokiói olimpia, mint ahogy előzetesen tervezték

Nekünk persze nem kell aggódni, ilyesmi csak egy olyan ismerten hanyag és felelőtlen országban fordulhat elő, mint Japán.

Horváth Bence
külföld

Minden sínen van, Schmitt Pál is az olimpiarendezést népszerűsítő szervezet igazgatósági tagja lett

250 milliós alaptőkével jött létre a Budapest 2024 Nonprofit zrt.

Horváth Bence
gazdaság