Adósságcsapdába hajszolta őket az állam, már az alkalmazottaikat sem tudják fizetni.
Három éve foglalták el a diákok a színművészeti egyetemet, a Freeszfe egyesület több szervezettel együtt közös kiállásra készül éjfélkor.
Hiába kapták vissza Iványiék a korábbi egyházi státuszukat, a kormány nem köti meg a szociális szolgáltatásaik finanszírozásáról szóló megállapodást, sőt, már az iskoláik tanulói után járó normatív támogatást is visszatartja.
Kőszeg Ferenc visszaemlékezése szerint a magyar rendőrök „megrémültek”, hogy a brit királynő „a rossz hírűnek mondott VIII. kerületbe látogat el, méghozzá a Dankó utcai hajléktalan szállásra”.
"A bűncselekmény helyszínét a NAV-nak nem a MET munkahelyein kell keresnie." - így reagált Iványi Gábor a NAV vádjaira, miszerint hárommilliárd forintnyi járulékot nem fizetett be az egyház és a hozzá tartozó civil szervezetek dolgozói után.
Ki vagy te, Iványi? című írásában nagyon csúnya dolgokat vág a lelkész fejéhez a kormánypárti publicista.
Az adóhivatal szerint 1300 dolgozó után nem fizettek éveken át járulékot, ez ügyben gyűjtöttek bizonyítékokat az Oltalom Egyesület székházában.
Pikó András szerint Iványi Gábor egyháza azért került bajba, mert a kormány nem hajlandó kifizetni az annak járó 12 milliárdot. Lukácsi Katalin szerint Orbán kormánya egyházellenes, keresztényüldüző visszahozta az állami egyházügyi hivatal szellemiségét.
Iványi Gábor még a délutáni tüntetés előtt hosszan nyilatkozott a sajtónak az Oltalom Egyesületnél tartott NAV házkutatásról.
Feszült a helyzet az Iványi Gábor melletti tüntetésen a Dankó utcában. A sajtó munkatársai létrán, ellenzéki képviselők a kapun próbálnak bejutni az épületbe, Iványi szerint lecserélték az irodáján a zárat.
"Undorító módszerekkel próbálnak ellehetetleníteni egy olyan embert, akinek egész élete a másokról való gondoskodásból állt" - írja a főpolgármester az Oltalom Egyesületnél tartott NAV razziáról.
A 2010 óta megvont állami támogatások miatt mostanra a működésképtelenség szélére sodródtak Iványi Gábor egyháza, a MET szociális intézményei. Megszűnésükkel többek között a hazai hajléktalanellátás és iskolai esélyteremtés fontos intézményei vesznének el.
Jövő tavaszig biztosan nem kötik ki a gázt a Magyar Evangéliumi Testvérközösség kilenc intézményéből. Iványi szerint a demonstráció láttán lépett – közvetve – a kormány.
Hiába döntött a javukra az Alkotmánybíróság és Strasbourg is, a kormány nem tesz semmit.
Nem kérdezték meg róla, csak bevágták egy archív nyilatkozatát, pedig esze ágában nem lett volna nyilatkozni a propagandatévének.