oltásellenes

Már a Google központjában is van kanyaró

Az üzemorvos tájékoztatta a dolgozókat arról, hogy nemrég az irodában járt egy kanyarós kolléga, de pánikra semmi ok.

Sarkadi Zsolt
külföld

Szakértők szerint nem jó ötlet oltás helyett kanyaróbuliba vinni a gyereket

Amerikai oltásellenes oldalakon terjedt el, hogy lehet úgy védekezni a kanyaró ellen, mint régen a bárányhimlővel szemben. Orvosok szerint ez egy veszélyes hülyeség.

Horváth Bence
külföld

Kimondta az Alkotmánybíróság, hogy az állam ideiglenesen kiemelheti a gyereket a családból, ha nem kapja meg a szükséges védőoltásokat

Egy oltásellenes szülő fordult panasszal az AB-hez, hogy mire föl akarja az állam elvenni tőle a gyerekét, miután egy védőoltást sem adatott be neki, és a védőnőt is visszautasította.

Albert Ákos
társadalom

Hétfő óta beoltatlan gyerek nem járhat olasz iskolába

Pedig az ország egészségügyi minisztere egy oltásellenes futóbolond, de ő is csak ideiglenesen tudta felfüggeszteni a még a hatalomra kerülésük előtt, 2017-ben elfogadott szigorú szabályozás hatályba lépését.

Király András
külföld

Váratlanul az oltásellenesség lett az olasz kampány egyik slágertémája

A populista mozgalmak szerint nem jó, hogy túl sok a kötelező védőoltás az országban. Ahol nagyon durva kanyarójárvány tombolt tavaly.

Horváth Bence
külföld

Az ombudsman szerint az óvodák kötelesek felvenni a be nem oltott gyerekeket is

Nagy vizsgálatot folytatott le a védőoltások megtagadásáról Székely László. Arra jutott, hogy az oltásokra szükség van, de nem igazán lehet mit kezdeni azokkal a szülőkkel, akik nem oltatják be a gyerekeiket.

Haszán Zoltán
Egészségügy

Kötelező oktatásra kéne járniuk az oltásellenes szülőknek

Ontario államban így küzdenének meg az oltásellenes mozgalommal.

Horváth Bence
külföld

Robert De Niro segít be az amerikai oltásellenes mozgalomnak

A filmfesztiválján vetítenek egy oltásellenes filmet, szerinte fontos, hogy legyen a témáról párbeszéd.

erdelyip
Egészségügy

Juharsziruppal kezelték a kisfiuk agyhártyagyulladását, meghalt

Az oltásellenes, természetes étrendkiegészítőket áruló kanadai pár nem hitt az orvosokban és a gyógyszerekben. Miután halálba vitték a másfél éves kisfiút, a gyógyszeripart és a sajtót okolják.

Szily László
külföld

Oltásellenes terroristák robbantottak egy oltóközpontnál Pakisztánban, tizenöten meghaltak

A gyermekbénulás ellen küzdő egészségügyi dolgozókat rendszeresen támadják az országban, mert a szélsőségesek szerint nyugati kémek, akik sterilizálni akarják a gyerekeket.

Horváth Bence
külföld

Járvány tombol az oltásellenesek kedvelt melbourne-i iskolájában

Valamiért jó ötletnek gondolták, hogy egy helyre írassák a gyerekeiket. A melbourne-i Brunswick North West általános iskolában csak a gyerekek 73,2 százaléka volt beoltva bárányhimlő ellen, a nyájimmunitáshoz 80-86 százalékos oltottság kéne.

Király András
TUDOMÁNY

Az oltásellenesek rendeltek egy tanulmányt, ami aztán igazolta, hogy az oltás NEM árt

Pech. Tíz év alatt 250 ezer dollárt költöttek a kutatásokra, amik végül az ellenkezőjét igazolták annak, amit igazolni szerettek volna.

Király András
Egészségügy

Több mint egy évtized után halt meg egy amerikai kanyaróban

kasnyikm
Egészségügy

Egy oltásellenes szervezet szerint rendben van, ha a nemi erőszakhoz hasonlítják a gyerekek beoltását

Ausztráliában lett botrány egy a szokottnál is ostobább oltásellenes kampányból.

Horváth Bence
Egészségügy

Ötszáz oltásellenes szülőt vettek őrizetbe Pakisztánban

Az országban 90 százalékkal nőtt a gyermekbénulásos esetek száma. Van, ahol azt gondolják a helyiek, hogy az oltásokkal az USA akarja meddővé tenni őket.

Horváth Bence
külföld