oltyán józsef

Bodolai László az Index-történetről: Így jártam

A tavaly szétesett lapot birtokló alapítvány egykori elnöke a Partizánnak elismerte, hogy valójában az újság részvényei sosem voltak nála. Azt mondta, Schmidt Mária felől olyan üzeneteket kapott, hogy „felmossa vele az Indexet”.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Vége a színjátéknak: az Index hivatalosan is a NER lapja lett

Mészáros Lőrinc embere, Vaszily Miklós a nevére vette az ország legnagyobb lapját, és pontot tett egy hat és fél éve zajló politikai művelet végére.

Rényi Pál Dániel
media

A kormánymédia főembere bevásárolta magát az Index mögött álló kiadóvállalatba

Vaszily Miklós, a TV2 csoport elnöke, a közmédia volt vezérigazgatója 50 százalékos részesedést vásárolt az Indamedia cégcsoportban.

Rényi Pál Dániel
Média

Az Echo Tv-vel indított közös műsort az Index tulajdonosának tulajdonosa

A lap vezércikkben ünnepli tulajdonosuk indexes bevásárlását. Megtudhatjuk, hogy kebelezte be a gyorsnaszád a tengerjárót a hírlétrehozó tulajdonosi szemlélet belső kommunikációjának javításával.

erdelyip
Média

A két tulajdonos közül a KDNP-s Oltyán Józsefnek lehet nagyobb ráhatása az Index ügyeire

Mégsem teljesen egyenlőek az erőviszonyok Oltyán József és Ziegler Gábor között. Bármilyen vitás kérdés merül fel, a kereszténydemokrata vállalkozó szava dönt.

Czinkóczi Sándor
Média

Amikor a fideszes képviselő hétfő délelőtt az Index riporterével viccelődött a lap új tulajdonosáról, valószínűleg nem véletlenül találta el, mi fog történni pár órával később

Véletlenül jól ismeri egymást Kerényi János fideszes képviselő és Oltyán József, az Index mögött álló cégcsoport új, KDNP-s tulajdonosa.

erdelyip
Média

Oltyán József: „Az üzleti döntéseimet semmilyen módon nem befolyásolja a KDNP-s munkám”

Az Index mögött felbukkanó kommentelő azt állítja, magánéleti okokból lépett be a KDNP-be. Azt is mondta, hogy magánszemélyként tette „tiltó listára” az Indexet, amit csak azért kritizált, mert „indexesként” fájtak neki a pontatlanságok.

Herczeg Márk
Média

Az Index még szabad, de nagyon kiszolgáltatott helyzetbe hozták

A bevételeken és az alapítványon keresztül is támadható a lap, de a kiadó vezetője szerint megőrzik függetlenségüket.

Rényi Pál Dániel
Média

Oltyán József nemrég még sajtóóvodának nevezte és „tiltó listára” tette az Indexet

Szégyennek tartotta a hódmezővásárhelyi választás eredményét, a Népszabadság bezárása után pedig lehülyézte a tüntetőket. Most az Index mögötti cég tulajdonosa lett.

plankog
politika

KDNP-s turbókommentelő lett az Index mögött álló cég egyik tulajdonosa

„Vicces ahogy minden ellenzeki lap ezt a rettegest tolja” – kommentelte Orbán megválasztása előtt a KDNP-s Oltyán József, majd odakerült az Index mellé.

Herczeg Márk
Média