Olvasónk példája mutatja, hogy nem árt odafigyelni, amikor zsebre vágjuk a BKK-jegyet.
A legutóbbi állás szerint már egy szigszalag, egy madzag és még egy szigszalag tartja a helyén a kábelt. A MÁV szerint ez nem szabálytalan és nem is balesetveszélyes.
Újabb olvasónk jelentkezett egy abszurd sztorival, ami rávilágít az osztrák és a magyar bürokrácia közötti különbségre.
Ez a felhasználó nem igazán érzelgős típus.
Nem is volt rá válasza a lipsinek!
Szalay-Bobrovniczky Vince a puskaporos olvasói levelek nagymestere, korábban Rényi kolléga díjazása miatt tiltakozott, de én is kaptam tőle olyan kioktatást, hogy csak úgy füstölt.
Az IBM Research Zurich gépi tanulással foglalkozó kutatómérnöke szerint a kutatók kezdik jobban érteni a deep learning határait, de ez távolról sem jelenti, hogy az ötlettel komoly baj lenne — ahogy azt sem gondolhatta senki, hogy ez lesz a végső megoldás.
„Ellentétben az önök narratívájával, a demokrácia jól van, köszönjük” – írja a kormányszóvivő.
Orbán Gáspár nagyon csúnyán lebukott. Az olvasóink nemcsak kommentelni, de vicces álhírt is jobban tudnak írni, mint mi. :(((
Pedig az oknyomozásunk alapján sokkal valószínűbb, hogy inkább az olvasó a robot. Különben hogyan szúrta volna ki, hogy Borbély Lénárd "nanométeres pontossággal" ugyanott írja alá a testületi ülések jegyzőkönyveit?
Így látta a helyszínről a dubaji szállodatüzet olvasónk, Májki.
A névtelen levélíró a köznevelési államtitkár és a disznók orgazmusának tárgyában tett panaszt. Eredeti dokumentum a 444-en!
A Demokratikus Koalíció vezére azért panaszkodott a bevándorlásért felelős biztosnak, mert Orbán Viktor összemossa bevándorlókat, a menekülteket és a terroristákat. Méghozzá nem is akárhogy, hanem tudatosan és szisztematikusan.
Igazságtalan levélben vádol bennünket trágársággal az olvasó, aki nem tud számolni.
A franc sem gondolta, sőt még talán Uj Péter sem, mikor kitalálta, hogy 444 lesz a lap neve, hogy ez egy mágikus szám, és az élet legmeglepőbb területein bukkan fel. Olvasóink képei alapján olyan nagyszerű fogalmak mellé társul a számunkra kedves szám, mint sebesség, pénz, otthon, gyerek stb., ja és világvége, meg a Pest megyei MSZP 10-es számú választókörzete.