omikron

Magyarországon is megjelenhetett a koronavírus új variánsa

Az Eris nevű variáns nem okoz súlyosabb tüneteket, viszont gyorsabban terjed, mint az alapból is gyors omikron-változatok.

Benics Márk
koronavírus

Megérkeztek az új típusú, emlékeztető Pfizer-vakcinák, az egészségügyi dolgozók kaphatják meg először

109 ezer adag érkezett belőle első körben Magyarországra.

Rényi Pál Dániel
járvány

Az Európai Gyógyszerügynökség az omikron variáns ellen is védő oltóanyagot javasolt forgalmazásra

A Comirnaty névre keresztelt oltóanyagot a Pfizer fejlesztette ki.

Fődi Kitti
járvány

Napokon belül megérkezhetnek az új koronavírus elleni vakcinák

A megerősítő adagot azok is igényelhetik, akiknek négy oltásuk van.

Vég Márton
járvány

Az Európai Gyógyszerügynökség rábólintott az új, omikron variáns ellen is hatékony vakcinákra

Már csak az Európai Bizottságra várnak.

Bódog Bálint
koronavírus

Engedélyezték a britek a Moderna omikron-vakcináját

Az új vakcina a 437 emberen végzett kísérletek eredményei szerint biztonságos, és jobb immunvédelmet nyújt az újabb változatokkal szemben.

Mészáros Juli
járvány

Sok az új fertőzött, de kevesen vannak intenzíven

Wikonkál Norbert Miklós, a budapesti Honvédkórház főigazgatója szerint szokatlan, hogy a járvány nyáron sem nyugszik.

Benics Márk
koronavírus

A 60 év felettiek és a veszélyeztettek emlékeztető oltását javasolják az európai egészségügyi hatóságok

Európa számos országában nő a fertőzöttek és a kórházba kerülők száma az omikron variánsa miatt.

Horváth Bence
járvány

1,7 millió ember volt koronavírusos az Egyesült Királyságban a múlt héten

A brit Nemzeti Statisztikai Hivatal szerint április óta ez a legtöbb.

Benics Márk
koronavírus

Több mint húsz százalékkal emelkedett a fertőzöttek száma Romániában

A vírusban elhunytak száma azonban csökkent.

Bódog Bálint
koronavírus

Portugáliában megugrott a megbetegedések és a halálesetek száma az omikron BA.5 alvariánsa miatt

Az omikron BA.5 alvariánsa okozta megbetegedések száma Németországban is emelkedik, Karl Lauterbach német egészségügyi miniszter szerint ez okozhatja ősszel a következő hullámot.

Mészáros Juli
járvány

Új omikron-hullám indulhat a posztszovjet térségben a WHO szerint

Növelni kéne az átoltottságot, ennek érdekében pedig fel kéne tárni az alacsony oltási hajlandóság okait is.

Bódog Bálint
járvány

Ilyen az, amikor lehet forgatni egy kórházban a járvány idején

Még az egykori oltási bezzegországban is komolyan leterheli a kórházakat az omikron.

444.hu
járvány

„Omikronnal még senkit sem küldtünk intenzív osztályra”

Megérkezett az ötödik hullám a kórházakba. Mi aggasztó és mi megnyugtató a mostani járványhelyzetben?

Szurovecz Illés
járvány

Megjelent a lopakodó omikron, közölte Müller Cecília

Felbukkanásának nincs különösebb járványügyi jelentősége.

Szász Zsófi
járvány