Betört szélvédő, rendőrség, feljelentés.
Horváth László azt viszont nem árulta el, milyen önkéntes csoportból tette ki S. Tamást.
Magyar Péter szerint „egy bátor Orbán-janicsár komolyan vette a miniszterelnök felhívását”.
A férfi előbb megpróbálta felrúgni a Tisza pultját, majd hazaárulózni és vehemensen szitkozódni kezdett. Magyar szerint most kellene megszólalnia Sulyok Tamásnak és békére hívnia.
A rendőrség már beazonosította az elkövetőt.
2023 októbere óta a veszteségek a szerződést aláírók és a mozgósítottak körében nem csökkentek heti 100 alá, míg egyes hetekben az orosz újságírók több mint 310 önkéntes halálát jegyezték fel.
Az ember szeretne tenni valami jót, hasznosat, de fogalma sincs, hogy mivel tudna a legtöbbet segíteni. Ha te is így vagy vele, segítünk!
Ahhoz, hogy megvalósulhasson ez a rengeteg program, amelyek szó szerint megváltoztatják a gyerekek és családjaik életét, közösségi erő kell.
Az orosz útlevéllel rendelkező ukránokat viszont megfoszthatják az ukrán állampolgárságuktól.
A francia elnök gyávának nevezte a támadást, a külügyminiszter azt mondta, Oroszország fizetni fog bűneiért.
50 év után újra megkísérlik megtalálni a skótok kedvenc legendáját.
Elmeséljük, hogyan támogatják az orosz agresszor ellen harcoló ukrajnai önkénteseket magyar netezők. Nem próbálják maguk kitalálni, mit küldjenek - az összegyűlt pénzből pontosan azt és pontosan annyit vásárolnak meg, mint amit a frontról kértek.
Többszörös visszaesőként börtönbüntetést kaphat.
A pletykák szerint az önkéntesek kétezer dolláros fizetést és a háború után oroszországi munkalehetőséget kapnak.
Önkéntes szavazatszámlálók ezrei sokkolódtak le a választás napján. De mitől? Miért akartak személy szerint Orbán Viktorra szavazni a nyomorgók? Hogy lehet valaha is legyőzni a NER-t?