Az anonim kérdőív célja, hogy felmérjék az önkéntes segítségnyújtás egyéni mozgatórugóit, illetve hogy megértsék, milyen feltételek mellett marad fenn az önkéntes segítségnyújtás.
Hogy minden szavazókörben legyen minimum két ellenzéki szavazatszámláló.
Covid osztályokon bevethető önkénteseket képez a Magyar Orvosi Kamara győri elnöke, de szerinte a hazai egészségügynek még a következő 100 évben is szüksége lesz civil segítségre. Megnéztük, mit tanulnak a laikusok a pár órás egészségügyi tréning alatt.
Pontosabban egészségügyi dolgozóknak is, és mindenki másnak is, akit mentálisan megvisel a járvány.
"Most minden korábbinál nagyobb szükség van azokra az elkötelezett és tenni akaró segítőkre, akik orvosaink, ápolóink munkáját támogatják."
A győri Orvosi Kamara három-négyórás képzést szervez, nem kell egészségügyi végzettség.
David Deutchmanért rajongtak az atlantai kórházban. Sosem fordult elő, hogy egy baba sírni kezdett volna a karjaiban.
Gépjárművet vezetni és adminisztrációt végezni.
Silvia Romano önkéntesként dolgozott az afrikai országban. Giuseppe Conte jelentette be, hogy sikerült kiszabadítani, holnapra már Olaszországban lesz.
Ha erős szorongást érez, vagy tanácstalan, hogyan csökkenthetné most az otthoni feszültségeket, hívja, keresse őket bátran.
Egy IX. kerületi hajléktalanszállón kiskertjük van a lakóknak, ahol maguk gondozzák a hagymát és a paradicsomot. A kiültetett palántákat önkéntesek nevelik elő a saját nappalijukban, erkélyükön.
Miután az újságok megírták, hogy valahogy be szeretnének jutni, hogy letakarítsák onnan a mocskot, a kórháznak eszébe jutott megoldani a problémát.
Spanyol önkéntesek vitorlásra szálltak, hogy Líbia partjainál segítsenek a bajbajutottakon. Idén már közel négyezren fulladtak meg az olasz partok felé.
A segélyszervezetek attól tartanak, hogy a botrány miatt nehezebb lesz adományokat gyűjteniük.
A honvédelmi miniszter 20 ezer embert képezne ki a következő években.