A diák, akire egy beszéde miatt a teljes kormánypárti médiabirodalom össztüzet zúdított, nem mondott erről semmit.
Mivel Áder is későbbre írta ki a választásokat, mint várták.
Januárban mocskolták, februárban névtelen levélben megzsarolták, júliusban azt hitték, szakított a helyi ellenzékkel, ezért megkörnyékezték.
Nem lehetett könnyű.
Természetesen vasárnap.
A „helyi erőkön” ezúttal nem a szülőket kell érteni.
Sőt, a programját is közösen írták.
Nemesi Pál máris megígérte, hogy nem érkeznek ellenőrizetlenül illegális bevándorlók.
Csak a Munkáspárt és a Mi Hazánk nem szállt be az összefogásba.
Szarvas Péter most is függetlenként indul.
Pár napja még beálltak Janiczak Dávid mögé.
A T-Systems behúzásával még gyanúsabban Orbán emberei őrködhetnek a választás tisztasága fölött.
Márciusban még attól tartott, hogy ez az alig kezelhető politikai feszültségeket eredményezne.
Ha már Lázár nem vállalta, akkor Grezsa István azért megpróbálja.
Azt ígéri, hogy megvalósítható közelségbe került a 3-as metró klimatizálása.