Ha valamivel érdemes kampányolni Budapesten, az a régi jó SZDSZ-ezés.
Polgármesteri kampánya középpontjában a korrupció elleni harc áll.
Újra feltűnt a lelkes vállalkozó, aki kevésnek érezte a kormánypárti hirdetéseket, ezért önszorgalomból gyártja a propagandát a Fidesznek.
Botkáék szerint megvette a Fidesz.
Bomba Gábor vállalkozót közösen indítják a pártok a tolnai megyeszékhelyen.
Két hetük lesz összegyűjteni a megfelelő számú ajánlást.
Sára Botond polgármester konzultált a kerület lakóival, és nem kellett csalódnia.
Budakeszi, Budaörs, Solymár, Biatorbágy, Piliscsaba, Zsámbék, Nagykovácsi, Páty és Herceghalom településeken is egy ellenzéki indul a Fidesz ellen.
A Fidesz kerületi polgármesterjelöltje is ugyanazt a komédiát játssza, mint párttársai: úgy tesz, mintha köze nem lenne a parkolási rendszerhez, amit ő szavazott meg.
Sermer Ádám Karácsony Gergely támogatására szólítja híveit.
Kerpel-Fronius Gábor ott indul, ahol fideszes versenyzőnek lenni rémálom.
Hivatalosan is bejelentette, hogy újraindul a polgármesterségért.
Ennyi EU-s állampolgár rendelkezik magyarországi lakóhellyel, nekik regisztrálniuk se szükséges.
Van egy tucat nagyváros, ahol inkább beállnak egy "független" mögé. De az is előfordult, hogy a Fidesz kénytelen más településről importálni polgármestert. Máshol pedig hatalmi harcok bénítják a jelöltállítást.
Budai Ferenc polgármesterjelölt ígéri, hogy a mindennapokban együtt élnek majd a városlakókkal.