Az összes. De Karácsony, Márki-Zay és Botka biztosan.
A „lenni vagy nem lenni” után itt a létezés újabb nagy talánya: Alkalmas-e Karácsony Gergely?
Bónusz: a férj szerint engedély nélkül használta fel a képet Dióssi Csaba.
"Kiírnak egy választást, elindítják rajta az izomcelebet, majd szétplakátolják a várost, hogy Budapest nem cirkusz. Talán nem kéne cirkuszt csinálni belőle."
Egy nappal azután, hogy kiderült, hogyan beszélt arról Kövér László, hogy a lelkészek és a plébánosok felelőssége az, hogy a hívek megfelelő irányba szavazzanak.
Sőt, Gulyásnak kötelessége volt ezt mondania.
Az ellenzéki tagok szerették volna napirendre venni az ezzel foglalkozó pontot, de leszavazták őket.
Károly Ferenc a ceglédi bűzt tartja a legnagyobb kudarcának.
Mindenkinek tudnia kell, mit gondol Karácsony Gergelyről a fideszes média kedvenc jelöltje.
Dübörög a kampány, le is fotóztak két földön fekvő embert.
Tiszavasvári évekig a Jobbik fellegvára volt, de 2018-ban a Fidesz nyerte az előre hozott választást. Retróbuli, 25 milliós romos ház és szeméthalmok tartják lázban a város lakóit az idei kampányban.
Azért, hogy egy kisteherautóból cirkuszi zenét játsszanak le Karácsony Gergely sajtótájékoztatója alatt, szerintük ugyanis a főpolgármester-választás cirkuszra hasonlít amiatt, hogy Tarlós Istvánnak kihívói akadtak.
Amiről aztán bőszen posztolt is, bár az átadóra kivezényelt gyerekek szülei szerint tőlük erre senki nem kért engedélyt.
A Zala megyei Lakhegyen és a veszprémi Balatonszepezden nem volt jelentkező a városvezetői posztra.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter már nem is azt szeretné, ha a Fidesz nyerne, hanem hogy el se induljanak a kormánypárt jelöltje ellen.