Az Anthropic vezérigazgatója öt éven belül óriási társadalmi sokkra számít, miközben egyelőre az a fura helyzet, hogy amikor az AI-fejlesztők aggódnak az általuk fejlesztett technológia veszélyei miatt, az emberek többsége nem hisz nekik, mondván, csak túlreagálják a dolgot.
A ChatGPT héten bemutatott új verziója már képeket is tud generálni, az Oscar-díjas japán rendező, Hajao Mijazaki által alapított Studio Ghibli stílusában alkotott képek nagyon népszerűek lettek. Közben újra fellángolt az AI által készített lelketlen utánzatokkal kapcsolatos vita.
Hallucinált a mesterséges intelligencia.
A ChatGPT és a Claude még nem forgatta fel fenekestül a világunkat, de a mindennapjaink részévé váltak. Hogy pontosan mivel járhat ez, csak utólag fog kiderülni, de az első kutatások azt mutatják, a kritikai gondolkodásunk kárát láthatja, ha rákapunk az algoritmusokra.
A döntés nem meglepő, a Muskkal épp az OpenAI miatt perben álló Sam Altman cégvezető már korábban megírta, hogy nem eladó a cég.
Mármint az azt fejlesztő céget. Átszámítva ez több mint 38 ezer milliárd forint, majdnem annyi, mint amennyiből a magyar állam idén gazdálkodik.
A cég két vezetőjének blogposztja szerint olyan mesterséges intelligenciát kell létrehozni, amely egyebek mellett „támogatja a nemzetbiztonságot”.
Mivel a kínai AI-startup biztonsági kockázatot jelent.
Az ügy azért is érdekes, mert tartalomkészítők épp amiatt perlik az OpenAI-t, hogy a ChatGPT-t engedély nélkül képezte ki az ő cikkeiken és könyveiken.
A DeepSeek érvelni tudó algoritmusát állítólag hatmillió dollárból fejlesztették, mégis olyasmi eredményre képes, mint az OpenAI legjobb nyilvános modellje. Ha tényleg sikerült ennyiből összehozni, az súlyos kérdéseket vet fel a százmilliárd dolláros AI-fejlesztési programokkal kapcsolatban is.
Trump óriási AI-befektetést jelentett be, Musk pedig sietett közölni, hogy hiányzik mögüle a tőke.
Hatalmas adatközpontok épülnek, négy év alatt 500 milliárd dollárt költenek erre.
A saját vagyonából.
A cég maga számolt be arról, hogy hamis információk létrehozására és azoknak posztolására kezdték használni a mesterséges intelligenciájukat, de nagy sikert nem értek el vele.
A színésznő korábban kétszer is visszautasította az ajánlatot.