A szakmai bizottság egyhangúlag a karmestert javasolta főigazgatónak, de Csák János mégis Ókovácsot hagyta meg a pozíciójában.
A hírek szerint a bírálóbizottság másokat javasolt, de Csák János miniszter döntött.
A kémballonipar féltve őrzött kulisszatitkai, a hőlégballon-irányítás szakmai háttere, és más számos mélységi betekintés nyújtódik az ámbrás cet részein át a segglyukas tésztáig. Vasárnap még csak az előfizetők hallják, keddtől mindenki.
Az állami támogatás megvonása és a rezsiköltségek miatt kénytelenek szünetelni a fűtési szezon végéig.
Az Andrássy úti épülethez tartozó üzemházra költik.
Nem úgy gondolta.
Egyedül Schmitt Pál értette a poént.
A fő kivitelező éppenséggel Tiborcz üzlettársa volt.
A történelem visszatért Ukrajna legkozmopolitább városába.
Módosították a kivitelezés befejezésének időpontját is.
55,1 milliárd lett a teljes felújítás végösszege, és még így sem teljesen biztos, hogy a márciusi 12-ei újranyitásra minden készen lesz.
Vannak, akik szerint ez ártana a náci ideológiával és propagandával kapcsolatos felvilágosító munkának.
És még egy ideig eltart az építkezés.
Nem voltak elégedettek a távolságtartási szabályok betartásával, el is maradt végül a darab.
Nagy nap ez a világ növényei számára.