Legalábbis ez a hivatalos indoklás.
Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága több fontos változásról döntött. A kormány hatalma nő.
A kormány szerint a járvány elleni védekezés alatt a gazdagabb önkormányzatoknak támogatniuk kell a szegényebbeket.
A kormány szerint viszont minden rendben.
Kezd kiderülni, milyen jogszabályok maradnak, ha a kormány lefújja a veszélyhelyzetet.
Alig 30 százalékát használják a gépeknek jelenleg.
A magyar politika legfrissebb bohócpárosa Bangóné Borbély Ildikó és Orbán Balázs.
A volt miniszter szerint súlyos kérdés, hogyan tudja a kormány fenntartani a jogos veszélyérzetet anélkül, hogy sértően és megalázóan mutasson be embereket. Prőhle Gergely szerint már a saját gyereke is azt mondja, biztos a migráncsok voltak, ha egy bűnügyről hall.
A képzelt vitát a házelnök és a miniszterek között Tóth Bertalan MSZP-elnök idézte meg, amikor Kövér László legprovokatívabb állításaira egyenként rákérdezett a kormány tagjainál.
A miniszterhelyettes válaszában egy nem létező cég és egy nem létező település neve is szerepelt.
A Miniszterelnökség belső vizsgálatot indít.
Orbán Balázs szerint a környezetvédelem ügye "csak eszköz a nemzetek felett álló, globális birodalmi kormányzás megvalósításához."
BÁRMI ÁRON.
Orbán Balázs szerint a baloldali pártok nem tudták kizáratni a Fideszt a Néppártból, amihez amúgy semmi közük.
Ne tőlem kérdezzék, hogy mire gondolhatott ez a jóember.