orbán-kormány

A rendszerváltáshoz olyan szobákban is fel kell kapcsolni a villanyt, ahol eddig természetes volt a sötétség

Feledy Botond kirúgása, ügynökakták, NKA-ügy, a NER-t olajozó ügyvédek. Mi a közös bennük?

Rovó Attila
vélemény

Bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal menesztette Feledy Botondot a minisztérium a Külügyi Intézet éléről

A külpolitikai elemzőt három hónap után rúgták ki, mert megtudták, hogy munkakapcsolatban állt az előző kormánnyal.

Kolozsi Ádám
belföld

„Hosszabb folyamat lesz, mire a magyar közvélemény megérti, miről is szólnak valójában az emberi jogok”

Nem teljesen elégedett a Tisza-kormány hozzáállásával az emberi jogokhoz Federico Borello, a Human Rights Watch (HRW) ügyvezető igazgatóhelyettese. A jogvédő a 444-nek adott interjújában arról beszélt: látogatása során sikertelenül próbált találkozót szervezni Magyar Péterrel, és azt is elárulta, mi lepte meg a legjobban a magyar kormánnyal kapcsolatban.

Mohos Máté
interjú

A NER kulcséve: nyilvánosak a 2011-es kormányülések összefoglalói

A Magyar-kormány átláthatóbbá teszi elődei munkáját, de a saját üléseinek feljegyzéseit már nem köti az orrunkra.

Urfi Péter
POLITIKA

Kiakadt az Orbán-titkárság az Orbán-miniszterek utazásainak költségeit firtató hírek és feljelentések miatt

„A pénzügyminiszter jobban tenné, ha elődje rágalmazása helyett azt csinálná, ami a dolga” – írták közleményükben.

Gazda Albert
POLITIKA

Kósa Lajos szerint „még rengeteg embert el fognak vinni”

A politikus szerint a kérdés az, hogy kit fognak elítélni.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

A püspökök észrevették, hogy az elmúlt évtizedekben nagy volt itt a korrupció, és egyes egyházi vezetők nem tettek meg mindent a gyerekbántalmazások megelőzéséért

A magyar katolikus elöljárók pontokba szedték, milyen ez a mai társadalom szerintük. Számtalan témában vannak árnyalt gondolataik – a kérdés az, hogy erre mennyien kiváncsiak egyházon kívül és belül.

Urfi Péter
egyház

Módosították a 2026-os költségvetést, 7,5 százalékra nőtt a hiánycél

A Pénzügyminisztérium szerint azért volt szükség korrekcióra, mert az előző kormány által elfogadott költségvetésnek nem sok köze volt a valósághoz.

Bódog Bálint
belföld

Már a csődhelyzet előtt megrogyott a Tiborcz-üzlettárs Balázs Attila cége, 30 milliárdot zuhant a Bayer bevétele

Míg a nyereségük az előző évinek csak egyharmada lett. És ezek még csak az első féléves számok.

Haász János
gazdaság

Nem adják ki Magyarék a kormányüléseik dokumentációját, miközben Orbánék feljegyzéseit nyilvánosságra hozzák

Látszik itt némi ellentmondás, amelyet a kormány egyelőre nem iparkodik feloldani.

Urfi Péter
POLITIKA

Több száz milliárdos hitelek, több tíz milliárdos kétes befektetések és milliárdos ingatlanok – ennyibe került a kipcsak-sztori

Magyarország elképesztő összegeket invesztált a Türk Tanácsba.

Kaufmann Balázs
belföld

Bejutottunk a frissen felújított győri MCC-központba, és leesett az állunk

Az Orbán-kormányok nem éppen a késő Kádár-kor építészetének megmentéséről híresek, Győrben mégis ez történt. Az 3,2 milliárdos felújítás után a carrarai márvány, a földönkívüli medúzákat idéző lámpák és a pszichedelikus falikárpit is a helyén maradt – az eredmény meglepően jó lett.

Vincze Miklós, Németh Dániel
építészet

Több mint 13 milliárd forintból államosították a meddőségi centrumokat Orbánék

Bár a nyilvánosság csak 2019-ben értesült az államosítási szándékról, Orbánék már 2018-ban foglalkoztak ezzel a témával.

Székely Sarolta
belföld

A Tisza-mentes környezetére büszke Osztie atya: Bocsánatot kérek mindenkitől, aki a szavaim miatt személyében érezte megbántva magát

A Belvárosi Plébániatemplom vezetője tartja, hogy a tiszás keresztények meghasonlott állapotban vannak.

Bódog Bálint
belföld

VIP-státuszt és 80 százalékos adócsökkentést ígért a CATL-nek az előző kormány

Tárkányi Zsolt, a Tisza debreceni képviselője nyilvánosságra hozta a kínai akkumulátorgyártóval 2022 augusztusában megkötött beruházási szándéknyilatkozat egy részét.

Benics Márk
belföld