orbán ráhel

Mészáros Lőrinc szállodaláncánál természetesen folyamatosan figyelik a felvásárlási lehetőségeket

A Hunguest Hotels 17,7 milliárd forintnyi állami támogatást kapott felújításra, de a cég vezetője szerint ez szállodákra lebontva egyáltalán nem kiugró összeg.

Horváth Bence
POLITIKA

Közel félmilliárdot költöttek fizetésekre Orbán Ráhel volt évfolyamtársának divatcégénél

Az állam sem fukarkodik a támogatással.

Szurovecz Illés
DIVAT

Gyarapodik az Orbán család, Ráhel hamarosan megszüli a harmadik gyerekét

Pár hét múlva Orbán Viktor ötszörös nagypapa lehet.

Fődi Kitti
ÉLET

A tavalyi egymilliárd után idén már 2,3 milliárdot kap az Orbán Ráhel-közeli divatügynökség

Feladatok megvalósításának támogatására.

Király András
POLITIKA

Így gazdagodtak meg az Orbán család tagjai

A Partizán kétrészes filmben mutatta be a miniszterelnök tágabb családját. Onnan, hogy hogyan lett meg az apja első milliárdja, odáig, hogy Lévai Anikónak milyen befolyása van a gazdaságra. Kiderült az is, hogy Orbán mindkét öccse imád repülni, a kisebbik pedig szó szerint fegyverbolond.

Herczeg Márk
POLITIKA

Ötmilliárdért várják a turisztikai tanácsokat az Orbán Ráhelhez kötődő állami cégek

A koronavírus okozta károk mérséklésére.

Szurovecz Illés
PÉNZ

1,4 milliárdnyi közpénzből újítják fel a Tiborcz Istvánék által bagóért megvett kastélyt

Ide-oda tologatták az Orbán-család üzletfelei egymás között a bodajki kastélyt, most a Tiborcz-kör újítja fel, felerészben állami támogatásból.

Szily László
gazdaság

Óriásplakáton kell megköszönniük a kormánynak a támogatást a luxusszállókat építő oligarcháknak

Kötelező kommunikációs útmutatót készített nekik a Magyar Turisztikai Ügynökség, hogy pontosan milyen formában is kell megköszönniük az állami támogatást.

Király András
politika

Két jelentés is figyelmeztette a budapesti városvezetést a Duna túlzsúfoltságára

A New York Times nagy riportban számolt be a Hableány tragédiájának lehetséges okairól, külön kiemelve, hogy milyen szoros szálak fűzik a miniszterelnök családját a nagy forgalomban érdekelt magyarországi turizmushoz.

Király András
bűnügy

1 milliárdot ad a kormány az Orbán Ráhel barátnője vezette cégnek

"A magyar divat- és designipart átfogó, megújító fejlesztési feladatok hosszú távú koncepciójának megvalósítására."

Botos Tamás
POLITIKA

Halált megvető bátorsággal shoppingolt a bűn fővárosában Orbán Ráhel és Tiborcz István

Olvasónk lefotózta, ahogy a veszélyre fittyet hányva sétálnak Bécs bevásárló utcájában.

Urfi Péter
életmód

Őrült mennyiségű aranyba öltöztette Orbán Ráhelt a legújabb képén Dr Máriás

Gustav Klimt híres portréját parodizálja, ami a modern kori művészettörténet talán legismertebb, valódi aranyat felhasználó festménye.

Szily László
MŰVÉSZET

Azt hiszed, Orbán ajándékba kapott magánrepülőzése a korrupció, te szerencsétlen? Akkor ezt figyeld!

Amit a kaviárbaloldal művel, az az igazi botrány! Miből?! – tette fel a büntetőjogos kérdést a Fidesz. Bugylibicska-nyitogató luxusellenzéki dolce vita szigorúan 18 éven felülieknek.

Herczeg Márk
botrány

Bencsik András: Orbán Ráhel azért hord 12 milliós karórát, mert az olcsó karóra nem komoly

Megint megszólalt a Fidesz filozófusa, aki szerint egy középosztálybeli simán járhatna helikopterrel, mint Rogánék. Mészáros Lőrinc tévéjében megfejtették azt is, hogy Orbán magánrepülőzéseinek a szálai külföldre vezetnek! Beindult a verseny: ki tud nagyobbat süketelni az Orbán dinasztia gazdagodásával kapcsolatban.

Herczeg Márk
POLITIKA

Megszületett Orbán Viktor harmadik unokája

Nem árulták el, hogy fiú-e, vagy lány.

Király András
politika