Rogán és Habony körei eddig nagyjából 157 milliárd forint hasznot húztak az államilag biztosított üzletből, úgy látszik, nem elég.
Kate M. Byrnes a törvény újragondolására és a civilek munkájának támogatására szólította a magyar kormányt.
Zavarja, hogy az apja cége állami beruházásokhoz szállít anyagot? Érdemes volt ennyi pénzt ölni a fociba? Különb a civileknél, akik polgári engedetlenséget választottak? A kormányfő ezekre is mondott most valamit.
Mosolyogtak, kezet fogtak, a csehek igazán bizakodók.
Nem kell félni, hogy az EU ellen fordítja majd a magyarokat: eddig is ezt próbálta, de nem ment neki, írja a brit lap.
A plakáttörvényről szóló szavazásra mondta ezt, ami pénteken másodszor bukhat el, ha elég ellenzéki lesz ott.
Szerinte nem illő, hogy az új francia elnök azzal kezdte a barátkozást, hogy belerúgott a visegrádiakba.
A francia államfő megerősítette: azoknak az országoknak, amik nem tartják tiszteletben a szabályokat, szembe kell nézniük a következményekkel.
A Der Spiegel szerint az utolsó pillanatban sikerült megfékezni Maike Kohl-Richtert.
Példa és iránytű, írta Helmut Kohlról Orbán Viktor az özvegynek írt levelében.
A botrány után azonnal kirúgtak öt embert, de a kihallgatott gyanúsított nem közülük került ki.
A nyíregyházi vagyonkezelő cég vezetőjét egy 80 milliós csalási ügy miatt ítélték el.
Ehhez képest Merkel, Macron és Bill Clinton is fog.
A miniszterelnök szerint most _valakik_ azon ügyködnek, hogy kicseréljék az „európai kulturális altalajt”!!!!