Thomas Bach Felcsúton „érdeklődéssel és elismeréssel” hallgatta a miniszterelnököt.
A miniszterelnök fogadta a Nemzetközi Birkózószövetség fejét és a Magyar Birkózó Szövetség szívét.
A nemzet szurkolója svájci kitérővel érkezett Görögországba kedvenc török oligarchájával.
Adnan Polat most is felfért a magángépre.
Hogy meghallgassák, ahogy a miniszterelnök az Európai Uniót szapulja.
( ͡° ͜ʖ ͡° )
A gép Zürichben szállt le.
Nincs megállapodás a magyar kormánnyal, elkezdenek Bécsbe költözni.
Gunnar Hökmark szerint ideje lenne megvizsgálni, pontosan hogyan és mire költik Orbánék az EU pénzét.
Alexander Soros a New York Times-ban reagált a demokrata politikusokat és támogatókat ért bombafenyegetésekre.
Magyarország erős és büszke európai ország!
Ki más?
Az volt a baj, hogy Orbán nem írta alá a zárónyilatkozatot, mert volt benne egy kellemetlen megjegyzés Kínáról. A csütörtöki találkozó után egyetlen közlemény sem jelent meg, Orbán is csak előtte beszélt róla.
Csak néhány ezer karszalaggal felruházott, fémdetektor által ellenőrzött szimpatizáns láthatta a miniszterelnököt, de ők legalább elégedetten távoztak a Terror Házától.
A multinacionális erőcsoportok és a pénzügyi spekulánsok világraszóló összeesküvéséről szónokolt Magyarország miniszterelnöke. A kommunisták elleni forradalom évfordulóján.