A felfüggesztett Fideszre célozva azt mondta, az Európai Néppárt továbbra is kész arra, hogy búcsút intsen olyan tagpártoknak, amik nem osztják az európai integráció elmélyítésével kapcsolatos elképzeléseket.
13,3 milliárd lett az árbevétel, pedig 2017-ben a teljes magyar NBI-ben jött össze 15 milliárd.
Szerencsére még így is jutott a megtakarításokra.
"Húsvét után, szerdától visszalövünk" - mondta.
A német belügyminiszter szerint egyértelmű, hogy Orbán Viktor pár pontban, például „az EU elleni kampányában” túlzásokba esett, de ez néha náluk is megtörténik.
A magyar miniszterelnök Nurszultan Nazarbajevtől Hszi Csin-pinghez utazik.
A szélsőjobboldali olasz belügyminiszter a Magyar Nemzet értesülései szerint május 2-án érkezhet.
A humorista a Magyar Narancsnak adott interjút, azt mondta, Mészárost még keresztényileg sajnálja is.
Az Aranycsapat tagjai valahogy nem járnak jól, ha műalkotás készül róluk.
Közben a Mészáros Építőipari Holding Zrt. 5,12 milliárd forint összegű osztalék kifizetéséről döntött az Opus részére.
A német lapnál úgy látják, Orbán Viktor állításai az EU-ról nem nagyon érintkeznek a valósággal. Kovács Zoltán szerint viszont magyarellenes kampányt folytat a nyugati média.
A szerb - magyar együttműködés napjai ezek.
Az OTP vezérét nem foglalkoztatja, hogy egyes listák szerint Mészáros Lőrinc már gazdagabb nála.
A Kína-Közép-Kelet-Európa csúcsra, ahol a kínai miniszterelnökkel is tárgyal.
A hirdetmény nélküli közbeszerzési eljáráson csak második kiírásra adott be megfelelő ajánlatot a Mészáros Lőrinc gyerekeinek tulajdonában lévő cég.