De nincs - nyilatkozta David Cornstein.
„Őszintén sajnáljuk, hogy a tájékoztatáson túl nem lehettünk a segítségükre. Helyzetüket átérezve, ezúton kívánunk Önöknek Miniszterelnök úr nevében kitartást és további minden jót!”
Az EU visszadobta a populista koalíció vágyálmokból álló költségvetését. Így végre Olaszországban is teljes gőzzel indulhat majd be az összes problémát Brüsszelre kenő kampány.
A párt novemberi kongresszusa előtt döntenek a Fidesz jövőjéről – mondta az EPP elnöke.
Egy osztrák lapnak vezette le a magyar miniszterelnök, hogy kevesebben fulladnak a tengerbe, amióta olasz barátja a belügyminiszter. Csakhogy több mint ötszörösére nőtt az esélye, hogy vízbe fulladjanak a menekültek a tengeri átkelés közben, amióta Salvini kitiltotta a mentőhajókat.
A választási logika alapján nem igazán, valószínűbbnek látszik most, hogy Orbánnak és a Fidesznek lenne nehezebb a néppárt nélkül. De előállhat olyan váratlan helyzet, amiben a magyar kormányfő hazárdjátéka kifizetődik.
Orbán hosszú sort várt ki, még a visegrádi országok vezetői közül is utolsóként megy Trumphoz Washingtonba.
„Akik már nem hisznek az értékeinkben, azoknak ki kell lépniük a pártcsaládból. Mindenkinek el kell döntenie, hogy saját meggyőződése alapján megy, vagy marad” – mondta az Európai Néppárt csúcsjelöltje.
Annegret Kramp-Karrenbauer azt mondta, Orbán az elmúlt napok viselkedésével és a Salvini-találkozóval világos jelét adta annak, hogy el fogja hagyni az EPP-t.
A Fidesz nem támogatja tovább az Európai Néppárt jelöltjét.
Én szigorúan számolok, falusi ember vagyok, szeretem tudni, mi van a kasszában - mondta az osztrák Kleine Zeitungnak a magyar miniszterelnök.
Marine Le Pen látta meg az elvtársat Orbán Viktorban.
Orbán Viktor és kedvenc kamarai elnöke, Parragh László évek óta hajtogatja, hogy munkaalapú társadalom kell. Erre most jön az MNB, meg Varga Mihály pénzügyminiszter a tanulmányaikkal a tudásalapú társadalom fontosságáról.
Ádámka többet kérdezhetett a miniszterelnöktől, mint a legtöbb független magyar újságíró az elmúlt 9 évben.
The Supreme Court’s decision will make real journalism in Hungary much more difficult.