Deutsch ehhez képest diktafont és nadrágszíjat emlegetett.
Orbán stábja már dolgozik azon, hogy összebaloldalizzák a volt kormánytisztviselőt, és megóvják tőle a törzsszavazói bázist. Magyarnak már meg is volt a „Márki-Zay pillanata” – vélik, már csak fel kell erősíteni az üzenetet.
Egyszerre beszélgetne velük a köztévén.
Magyar Péter sokaknak új reményt jelent, de voltak olyanok is, akik úgy érzik, már az ördöggel is szövetkeznének, hogy leváltsák Orbán Viktort. Úgy tűnik a közös pont az elvesztett hit az állami intézményekben.
14 éve még tőkeszegény ország volt Magyarország, ma már regionális bajnokaink is vannak a miniszterelnök szerint.
Hadházy Ákos a héten másodszor látogatta meg az építkezést. Azt írja, a faültetés „oka az lehet, hogy a mostaninál jobban takarja el a luxus majorságot a kíváncsi szemek elől”.
Jó hangulatú díjátadón vett részt a magyar miniszterelnök Boszniában.
A 2026-os vagy a 2027-es döntőt rendeznénk meg.
Találkozik a román kormányfővel és uniós vezetőkkel is.
A miniszterelnök decemberben arról beszélt, „bármelyik nap történhet bejelentés” a vételről. Az ügyért felelős miniszter, Nagy Márton azóta februárt, tavaszt és nyarat is ígért, és az állam akár a vételár 80 százalékát is kifizetné.
A miniszterelnök csütörtök este érkezik Banja Lukába, ahova elkíséri többek közt Szijjártó Péter és Nagy Márton miniszter is.
Február 2-án jelent a 444 cikke arról, hogy Novák Katalin kegyelmet adott a pedofilbűntárs K. Endrének. Azóta nem Orbán Viktor és a Fidesz alakítja a napirendet, NER-politikusok sora bukott meg, a rezsimet elutasító választók reményei feléledtek. Mi hogyan és miért történt az elmúlt két hónapban?
Jello Biafra után a kaliforniai punkegyüttes gitárosa és basszusgitárosa is kikelt az Orbán-kormány és a CÖF plakátkampánya ellen.
A júniusi EP-választás után új elnöke lesz az Európai Bizottságnak. A pozícióra Ursula von der Leyennek van a legtöbb esélye, de könnyen előfordulhat, hogy a befutó egy most még ismeretlen külső szereplő lesz.
A magyar miniszterelnök kérdésekre válaszolt, és információkat osztott meg húsvéthétfőn.