orbán viktor

Amíg Orbán Moszkvában tárgyalt Putyinnal, Szijjártóék lemondták a német külügyminiszter budapesti látogatását

Pedig fontos lett volna a németek szerint, épp a moszkvai kiruccanás miatt (is).

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

NEREDETI TŐKEFELHALMOZÁS – HOGYAN LETTEK MILLIÁRDOSOK FIDESZES KÉPVISELŐK ÉS A ROKONAIK?

Ahol a magyar állam és a magyar álom összeért: 2010 után néhány év alatt gigantikus cégbirodalmak nőttek ki a semmiből, elképesztő vagyonok halmozódtak fel, és pártbürokraták váltak nagytőkésekké.

Herczeg Márk
POLITIKA

Robert Fico szívesen elkísérte volna Moszkvába Orbánt

A merénylet óta az első nyilvános beszédét tartotta a szlovák kormányfő.

Haszán Zoltán
külföld

Orbánnak nem volt rá felhatalmazása, mégis az EU nevében tárgyalt Putyinnal

Két és fél órán át beszéltek Moszkvában az ukrajnai helyzetről.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Orbán két napja jelentkezett be Putyinnál, a NATO sietett tisztázni, hogy nem őket képviselte

A NATO-nak előre szólt, az uniós vezetőket viszont meglepte a moszkvai út.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A moszkvai látogatás meghiúsíthatja az Európai Bizottság budapesti útját

Eddig nem látott diplomáciai botrányt kelt a magyar kormányfő útja Putyinhoz.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Orbán nehéz körülményekről beszélt, Putyin sűrűn bólogatott

Ukrajnát sem nevezte meg a magyar miniszterelnök.

Botos Tamás
külföld

Rendőri felvezetéssel érkezik Orbán Viktor Putyinhoz Moszkvában

A találkozót néhány órával ezelőttig titokban próbálták tartani.

Fődi Kitti
POLITIKA

Hivatalos: Orbán Viktor Moszkvába érkezett

A miniszterelnök sajtófőnöke jelentette.

Kolozsi Ádám, Fődi Kitti
POLITIKA

Orbán Viktor nem kapott felhatalmazást az EU Tanácsától a moszkvai látogatásra

A főképviselő leszögezte, hogy Orbán Viktor látogatása kizárólag a Magyarország és Oroszország közötti kétoldalú kapcsolatok keretében zajlik.

Fődi Kitti
POLITIKA

Orbán Viktor péntek reggeli interjúja után Nagy Márton berendelte a HungaroControl vezetőjét

A miniszterelnök szerint tűrhetetlen, ami a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren történik.

Fődi Kitti
közlekedés

Moszkvában szállt le az a kormánygép, ami Orbánt szokta szállítani

Nem tudni, hogy a magyar miniszterelnök rajta van-e a gépen és tényleg Putyinhoz megy, ugyanis semmilyen tájékoztatást nem adtak róla.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

A közrádió riportere nem merte megkérdezni, hogy megy-e Orbán Moszkvába

Európa legjobb munkásai, rekordmennyiségben nyaraló magyarok, érezhető óvatosság gazdasági fronton - ilyen volt Orbán reggeli rádióinterjúja.

Szily László
POLITIKA

Charles Michel: Az EU soros elnökségének nincs felhatalmazása az EU nevében tárgyalni Oroszországgal

„A moszkvai látogatásáról szóló pletykák ugye nem lehetnek igazak, Orbán Viktor, vagy mégis?” – kérdezte Donald Tusk lengyel miniszterelnök.

Herczeg Márk
eu

Az orosz és az ukrán sajtót is felizgatta a hír, hogy két nappal kijevi kirándulása után Orbán Viktor meglátogathatja Putyint

A hírt elsőként Panyi Szabolcs tette közzé, az értesülést később a Szabad Európának egy magyar kormányzati forrás is megerősítette.

Gazda Albert
külföld