orbán viktor

Nyugalomra int a gyöngyöspatai roma önkormányzat az Orbán-nyilatkozat után

„Az életben való érvényesülés az iskolapadban kezdődik, ezt a lehetőséget vették el ezektől a gyerekektől.”

plankog
társadalom

Négy hónapja falaz a székesfehérvári járási kormányhivatal az Orbán családnak arról, mi épül a műemléki védettségű hatvanpusztai majorságban

Hadházy Ákos személyesen is felkereste Petrás Józsefet, akinek 15 nap alatt kellett volna tájékoztatást adni.

Tbg
POLITIKA

Mészárosék 54 milliárdért építenek vasutat a BMW gyárhoz

Már most sejteni, hogy nem lesz elég az a pénz, amit a kormány erre szánt.

Horváth Bence
politika

Orbán szerint igazságtalan, hogy kártérítést kaphatnak a roma gyerekek, akiket éveken át elkülönítettek az iskolában

A miniszterelnök igazságot akar szolgáltatni a gyöngyöspataiaknak, de nem a gyerekeknek, akiket részben az állami iskolarendszer tett tönkre.

Szurovecz Illés
társadalom

A Fidesz átülését készíthette elő Orbán Varsóban

Ha menniük kell a néppártból, akkor a konzervatív frakcióban találhatnak maguknak új helyet a fideszesek. Ennek lehetőségeit térképezte fel a miniszterelnök kedden.

Magyari Péter
eu

A Fidesz elnöke Varsóban tárgyalt a PiS elnökével

Illiberális megbeszélést folytattak az illiberális illiberalizmusról.

Herczeg Márk
POLITIKA

Orbán meggyógyult, operába megy

A magyar miniszterelnök vasárnap minden körülmények között a prágai operaház ünnepélyes megnyitóján vesz részt.

Botos Tamás
politika

Egyre hangosabban csiripelik, hogy búcsúzik a Fidesz a Néppárttól

De jöhet egy nagy fordulat: állítólag a KDNP marad!

plankog
POLITIKA

Bagi Ivánnak idén sem kell félnie, hogy Orbán Viktor megsértődik a szilveszteri paródiáján

Egyszerűen nincsen fogás a miniszterelnökön.

Czinkóczi Sándor
humor

Gulyás Gergely: Fájdalmaimat megőrzöm magamnak

Az ATV szilveszterre hosszú interjút készített a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel.

Herczeg Márk
POLITIKA

Mikor, ha nem most építenéd meg Magyarországot LEGO-ból

LEGO Tölgyessy Pétert nyerhetsz, ha megmutatod, milyen volt Magyarország 2019-ben.

Haszán Zoltán
játék

Itt a szilveszter slágere, az Orbán-petárda

A magyar miniszterelnökről készült karikatúrával árulja egy szlovák honlap a Védelmező névre keresztelt tüzijátékot.

Tbg
életmód

Egy felcsúti gázszerelő messze a leggazdagabb magyar lett a több mint 400 milliárdos vagyonával

Ez minden magyar adózó közös sikere, de a leginkább a pár 100 ezer forintos megtakarításával kuporgó miniszterelnöké. A Forbes listája szerint az ország két leggazdagabb nője Schmidt Mária és Vajna Tímea.

Herczeg Márk
csoda

Semmi nem adja úgy vissza az elmúlt évet, mint a politikusaink művészi fotográfiái

Ha a Ligetben épülne saját galéria a nemzeti facebookfotózás legnagyobbjainak, ezeket a képeket állítanák ki benne.

Haszán Zoltán
Politika

Orbán Viktorral kívánnak boldog karácsonyt a megyei lapok

Orbán Viktor, Orbán Viktor, Orbán Viktor, Orbán Viktor, Orbán Viktor, Orbán Viktor, Orbán Viktor, Orbán Viktor, Orbán Viktor, Orbán Viktor, Orbán Viktor, Orbán Viktor, Orbán Viktor, Orbán Viktor, Orbán Viktor, Orbán Viktor.

Czinkóczi Sándor
képzavar