Tavasszal végre találkozhat Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Orbán Viktor.
Ez egyelőre nem áll jól, mert kevesen csatlakoztak. Amiért a nyugati liberális szellemi- és médiatúlsúlyt hibáztatja, és a koalíciós kényszert. Ezek viszont őt itthon nem korlátozzák. „Én vagyok az egyetlen az európai konzervatív politikusok közül, aki azt mondhatja, amit gondol.”
Az Orbán-Simicska háború létezése akkor vált mindenki számára egyértelművé. A küzdelem a modern magyar politika egyik legizgalmasabb és legtitokzatosabb fejleménye volt. Orbán győzött.
A kormányfő Olaszországban beszélt a kereszténydemokráciáról.
A miniszterelnök Olaszországban tárgyal a jobboldali pártokkal, beugrott a 83 éves bukott kormányfőhöz is.
2021-ben térnek majd vissza az EPP-ben arra, hogy a magyar tagszervezetnek milyen a viszonya a demokráciával. Az EP-ben a fideszesek a néppárti frakcióban dolgozhatnak tovább. A német, osztrák, olasz, francia és spanyol pártok nem akartak szakítást.
A magyar miniszterelnök úgy látja, a szegényebb országoktól terveznek épp pénzt elvenni.
Úgyhogy egy kicsit vissza kéne venni az arcokból.
Úgy tűnik, amit eddig összespórolt, az 2019-ben elment a törlesztőkre.
Holnaptól elvileg már lehet menni az ingyenes kezelésre.
„Mikor a tanárok próbáltak normális állapotokat létrehozni, akkor megvádolták őket, hogy rasszisták” - mondta péntek reggeli interjújában a miniszterelnök.
Február elején.
A miniszterelnök büszke, hogy ilyen nagy arányú győzelmet ért el Dézsi Csaba András.
Nem jön össze a szombati találkozó, mert halaszthatatlan közfeladatai támadtak a miniszterelnöknek.
Nyílt, baráti hangvételű, őszinte beszélgetést folytatnának a miniszterelnökkel.