Nem volt uszító.
Jair Bolsonaro Olaszországba és hazánkba is ellátogatott volna a következő hetekben, de tanácsadói nem ajánlják neki az utazást.
Nem tudnak megegyezni a gazdagabb államokkal, hogy a nemzeti jövedelem 1 vagy 1,3 százalékát fizessék be.
Ez biztosítja a kulturális ágazatok egységes kormányzati stratégiai irányításának szakmai alapjait, javaslatot tesz a kormánynak a kultúra kormányzati stratégiájára, véleményezi és összehangolja a kulturális ágazati fejlesztési terveket.
A Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. korábbi igazgatóját jogerősen két évre ítélték 2018-ban, de eddig nem vonult börtönbe.
Josh Frydenberg korábban is volt már miniszter, de azóta feljelentette valaki a választókörzetéből.
„Azt javasoljuk, hogy tagpártjainkat ne csak a baloldallal, de a jobboldallal való otthoni együttműködésben, koalíciókötésben is támogassuk” – írja az EPP-ben felfüggesztett Fidesz elnöke
"És egész nap dolgozott."
A magyar miniszterelnöknek most tolmácsolnia kell, hogy az elnök mennyire nagyra becsüli a sikeres és nagyszerű magyar népet.
A miniszter nagy napja volt ez.
Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője azt mondta, Orbán nem mert a Parlament elé kiállni a Fidesz dunaújvárosi „bődületes veresége” után.
Kevesebb mint 24 óra alatt ötször ment le a miniszterelnök egyórás évértékelő beszéde.
A Hunter S. Thompson Rumnapló című művéből készült filmben hangzik el a mondat, ráadásul az eredeti szövegben még négerezés is volt.
Havasi Bertalan az Indexnek azt írta, hogy egy töltőtollból kifolyt tinta okozta a foltokat.
Mindkét versenyszámban aranyat ért a kormányzása, derült ki az évértékelőjéből. Csak Soros és Nyugat-Európa ne húzzák vissza Magyarországot! - figyelmeztetett.