orbán viktor

Az egészségügyi dolgozók kapnak majd először a vakcinából, mondta Orbán, aki kitart az uniós vétó mellett

A tudósok mereven elleneznek minden enyhítést december 11-e után - árulta el a miniszterelnök szokásos péntek reggeli rádióinterjújában.

Szily László
politika

A lengyelek készek feladni az uniós költségvetés vétóját

Belátták, hogy ez a lengyel és a többi uniós gazdaságnak is károkat okozna.

Horváth Bence
eu

Közel kétezer koronagyanús beteget hagynak ki a kórházi statisztikákból, de attól még őket is el kell látni

Orbán Viktor elszólásából derült ki, hogy ők is léteznek. Ellátásukhoz sok orvosra és ápolóra van szükség, ami hatással van az ellátás minőségére. Ezért félrevezető, hogy nem kerülnek be a statisztikába.

Szurovecz Illés
járvány

Orbán: hétfőn várhatók új járványügyi döntések

Az ünnepek alatti korlátozásokról is most döntenek majd.

Fődi Kitti
járvány

Felcsúton ismét mernek nagyot álmodni: 2,39 milliárd forintnyi TAO-forrást igényel idén a focialapítvány

Így már több mint 34 milliárd forintnyi eltérített közpénz köthet ki az európai labdarúgás legendás fővárosában.

Horváth Bence
bűnügy

Nagyban zajlik az építkezés az Orbán apjának nevén lévő hatvanpusztai majorságban

Az Átlátszó repült be drónnal a terület fölé, ahol komoly beruházás nyomait látni.

Horváth Bence
bűnügy

Orbán biztosította az oroszokat, hogy jövő ilyenkor talán elkezdődhet Paks 2 építése

Minden az ütemterv szerint halad - állapították meg, bár a tényleges építkezésnek még a biztos kezdete sem ismert.

Magyari Péter
gazdaság

Orbán: Amit Szájer tett, az nem fér bele, nem elfogadható és nem védhető

Szájer József kilépett a Fideszből.

Herczeg Márk
POLITIKA

Donald Tusk: A Fidesz nem illik a családunkba

„Mit kell még tennie a Fidesznek, hogy észrevegyétek?” - kérdezte az Európai Néppárt elnöke.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Merkel szerint engedni kell a magyar és lengyel igényeknek valamennyit, mert ilyen a politika

A német kancellár szerint minden EU-s tagország megelégedettségének kiváltása kb. „annyira nehéznek bizonyul, mint a kör négyszögesítése”.

Herczeg Márk
eu

A Fidesz-KDNP megszavazta Jakab Péter 4,4 millió forintos rekordbírságát, majd elvették tőle a szót, amikor Tiborczról kezdett beszélni

Kövér László azért veszi el 2 havi fizetését, mert a Jobbik elnöke október 19-én az ülésen megpróbált egy zsák krumplit átadni Orbán Viktornak.

Herczeg Márk
parlament

Orbán Schulznak: Németország az, aki pénzt keres az uniós tagságunkon

A német szociáldemokrata képviselő antiszemitizmusról és haszonlesésről szóló vádjaira reagált a miniszterelnök.

Neuberger Eszter
POLITIKA

Varga Judittól kellett megtudnunk, hogy Orbán Viktor többet volt hatalmon, mint bármelyik magyar miniszterelnök a történelemben

Ez a rekord megdőlt.

Szurovecz Illés
ünnep

Megmagyarázta a kormány: Orbán azért beszélt kétezerrel több kórházi betegről, mert a gyanús eseteket is hozzáadta

Fordulatok az adatokban.

Szurovecz Illés
járvány

Orbán Viktor kétezerrel több kórházi betegről beszélt a rádióban, mint amiről eddig tudtunk

Nem lát biztató jeleket a kórházakban, hamarosan elérhetjük a tízezres betegszámot. A legutóbbi adatok szerint 7500 koronás van kórházban. Soros György és a bevándorlás is szóba került.

Szurovecz Illés
járvány