Az amerikai elnök távozásával még nem túnik el az a fajta autokratikus vezetés, amit Trump is képviselt, véli elődje.
De a magyar miniszterelnök semmi esetre sem szeretne beleszólni abba, ami most Amerikában történik.
A középiskolákban is marad az online oktatás.
A főpolgármester nyílt levelet küldött Orbán Viktornak az oltási program témájában, arra kérve a kormányt, hogy működjenek együtt az önkormányzatokkal.
A miniszterelnök a tavalyi legutolsó határozatával visszavonta a tervezett Lelki Egészségközpont teljes támogatását.
Az Európai Bíróság decemberben döntött úgy, hogy betiltható a kóser vágás. Ez Belgiumban már meg is történt, mert a helyi bíróság szerint rituális módon, kábítás nélkül végzett vágás állatkínzás.
Azt viszont elmondta, szerinte nem volt túlzás, amit Orbán Viktor mondott, miszerint „ez egy magyar vakcina, amerikai pénz és magyar ész van benne”.
Nagyfater elszabadul.
A járvány az oka.
A miniszterelnök büszke a 35 éve külföldön élő „tudós asszonyra”, akinek kulcsszerepe van a koronavírus elleni vakcina fejlesztésében.
Erről Orbán miniszterelnök beszélt a Kossuth Rádióban. Szerinte kivédtük a második hullámot.
„Rendet raktunk az egészségügyben, megdupláztuk az ott dolgozók fizetését, és megszüntettük a hálapénzt. Ettől azt reméljük, hogy egy sokkal hatékonyabb, átláthatóbb és tisztább egészségügy szolgálja majd a következő évben Magyarország állampolgárait.” :D :D :D
Évértékelő sportinterjúban üzent a kluboknak a miniszterelnök.
Türelmet és megértést kértek, pedig a miniszterelnök azt mondta, egy hétvége alatt mindenkit be tudnának oltani, ha lenne elég vakcina.
A néppárti frakcióvezető tisztánlátását Orbán szerint eltorzítja a személyes indulat, „sőt gyűlölet”.