orbán viktor

Orbán szerint is romlanak a járványügyi mutatók

Emelkedik az új fertőzöttek száma, kéthetes csúcson van a lélegeztőgépen kezelteké és megállt a naponta jelentett halálesetek csökkenése is.

Haszán Zoltán
járvány

Március 15-éig minden regisztrált 60 év fölöttit be fognak oltani a kormány számítása szerint

Orbán Viktor a pénteki interjújában elmondta azt is, hogy jövő héten kezdődhet az oltás az orosz vakcinával.

Horváth Bence
POLITIKA

Orbán elárulta, mi lenne, ha az egyik gyereke meleg lenne vagy muszlimmal járna

Német újságírók kérdeztek rá erre, de az MTI ezeket a részeket inkább kihagyta az összefoglalójából.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Februárban nemzeti konzultáció lesz a nyitásról

Orbán Viktor az iparkamara gazdasági évnyitóján beszélt, bár mondani nem sokat mondott.

Király András
POLITIKA

Orbán: Nem szeretnénk, hogy holnap bejöjjön ötmillió kínai

A miniszterelnök a német Stern magazinnak interjújában arról is beszélt, hogy Angela Merkel két keresztet cipel, mégis egyenesen jár. Ő maga Budapest utcáin harcolt.

Magyari Péter
POLITIKA

Meghalt Orbán Viktor böllérje

Takács Ferenc egykori fideszes politikus 60 éves volt.

Herczeg Márk
POLITIKA

Egy mondat egy átlagos keddről Magyarországon

Az elfoglalt egyetemek büdösek és mocskosak, de legalább a kormányzati politikusok vidéki birtokai lesznek hatalmasak és gyönyörűek.

Herczeg Márk
politika

Oltassák csak be magukat bátran!

Ha orosz, ha kínai, ha véd a covid ellen, mindenki jól jár. Máskülönben csak a magyar kormány járványkezelésében reménykedhetnénk. Napi járványhíradó.

Király András
járvány

Hol van Európa összes vakcinája?

Az európai kormányok tavaly belátták, hogy jobb nem egymással harcolniuk a vakcináért, és közösen rendeltettek a Bizottsággal. Csakhogy a gyártók nem adnak eleget, és ettől mindenki egyre idegesebb. A történelmi léptékű európai szolidaritás repedezik, a magyar kormány elsőként szerződött saját hatáskörben a 27-ek közül.

Magyari Péter
járvány

Orbán Viktor: Stumpf István koordinálja a felsőoktatás modellváltását

Stumpf István február elsejétől kormánybiztosként látja el a felsőoktatási modellváltással és az új fenntartói modell működésével kapcsolatos kormányzati feladatok koordinációját.

Mészáros Juli
POLITIKA

Orbán Viktor a kínai vakcinával szeretné beoltatni magát

A miniszterelnök üzent a nyitni tervező vendéglátósoknak is: ne tegyék. A tervek szerint jövő héten indul a regisztráció alapú oltás is, húsvétkor lehet téma a nyitás.

Horváth Bence
politika

A lakosság 52 százaléka szerint Orbán Viktor egyáltalán nem veszi figyelembe a véleményét

Ez jött ki egy friss közvélemény-kutatás alapján. 19 százalék szerint nagy mértékben figyelembe veszi.

Magyari Péter
POLITIKA

Szijjártó nem tud Orbán Viktornál demokratikusabb politikust elképzelni jelenleg Európában

Joe Bidennek azt üzente, hogy „a bizalom és a tisztelet nagyon fontos”.

Szurovecz Illés
politika

Szíjj László se maradhat ki a buliból, az ő cége is részt vehet a BMW-gyárhoz kötődő fejlesztésekben

Garancsi István és Mészáros Lőrinc után az ő cégét is munkákkal bízták meg.

Király András
gazdaság

Lázár János: Az irányt tekintve orbánabb vagyok Orbánnál

„Földdel foglalkozom, tehenekkel, lovakkal, kutyákkal. Country life!” - mondta Lázár, akit végtelenül inspirál, hogy kémlelheti a látóhatárt.

Szurovecz Illés
politika