Nagy sztori lett belőle Portugáliában, amiből többek között kiderül, hogy a magyar miniszterelnök annyira vállalhatatlan figura lett, hogy magyarázkodnia kell annak, aki találkozik vele. Costát a jobboldaltól a liberálisokig mindenki támadja, mert állami géppel repült magánprogramra.
Novák Katalin is ott lesz.
Úgy tűnik, mégsem vizsgálják újra, hogy rendben van-e, amikor a miniszterelnök magánutakra használja a Honvédség repülőgépét.
Hadházy szerint ez az első olyan eset, hogy az uniós nyomásra kinyitott bírói felülvizsgálati lehetőség nyomozásra kényszeríti Poltékat.
Hiába szurkolt a helyszínen Orbán és Csányi.
Csányi Sándor mellett nézi az Eb-selejtezőt.
A lap szerint a Fidesz-frakció már rábólintott volna a csatlakozás ratifikálására.
"Már csak a medencéket (kettő van belőle) és a kerti tavakat (három) kell vízzel feltölteni és a miniszterelnök végre teljes pompájában élvezheti élete munkájának gyümölcsét."
A Soros-birodalom visszavágott, mondta a miniszterelnök a menekültkvótáról.
Pedig lett volna rá három perce is.
Hogy mit ebédelt? A gasztrofixált olasz sajtó nem segít.
Szerdán 15 órakor lesz a gyászszertartás a milánói dómban.
Ezzel reagált a magyar miniszterelnök sorosozós posztjára. Gif-háború bontakozik ki Pressman és a kormány között.
Naggyűlések, fanatizmus, mozgalmi szólamok - Berlusconi volt a '90-es évek populista előfutára, Orbán pedig az első tanítvány. Két futballőrült barátságnak kezdetei.
Végre valami jó hír!