Nem akarják, hogy a néppárt Salviniék felé forduljon.
Pedig a magyar miniszterelnök azt mondta, látványosan, bevallottan és nyíltan keresni fogja az együttműködést.
Szerinte ez a frusztrációból jön.
Helikopter, kerítés, kemény férfiak: a populista PR-ipar egyik nagy műve lett Matteo Salvini olasz belügyminiszter magyarországi látogatása. A Néppártban rossz jelnek tartják a találkozót.
Minden eddiginél egyértelműbbé tette, kik lesznek a Fidesz új szövetségesei, ha nem sikerül kiegyeznie a Néppárttal.
Salvini helikopterrel érkezett a határra Pintér Sándor társaságában.
Nagyinterjút adott az OTP-vezér bankszektorról, fociról, Mészárosról, utódlásról, és szóba kerültek Orbán repülőzései is.
Több forrás szerint már májusban sor kerülhet a találkozóra, ami komoly áttörést jelentene a magyar-amerikai viszonyban. Közben az Orbán-kormány amerikai hadi eszközök beszerzéséről tárgyal. Izrael is besegít Orbán érdekében.
Ne essünk adósságcsapdába! - figyelmeztetnek a Szabadság térről.
Szeged meghódítása a Fidesz egyik fő projektje az őszi önkormányzati választáson, de addig civakodott egymással a párt két nagyembere, hogy egyelőre kihívója sincs Botka Lászlónak.
Természetesen Mészáros Lőrinc is gazdagszik belőle, úgyhogy érthető, hogy ezt mondja.
A kínai elnökkel tárgyaló magyar miniszterelnök a határozott támogatásáról biztosította az Egy övezet, egy út nevű kezdeményezést, ami szerinte inkább egy lehetőség, mint fenyegetés.
A miniszterelnök szerint az Egy övezet, egy út elnevezésű kínai kezdeményezés teljes egészében egybeesik a magyar nemzeti érdekekkel.
Hanem hogy a véleményszabadság és a részvétel végülis egy hatékony és stabil kormányzásban ölt testet.
„Európai FBI”, még több határőr, és jogállamiságot vizsgáló új bizottság is szerepel az ígéretek közt.