Haverok. Cimbik. Spanok.
A miniszterelnök 53 néppárti pártelnöknek írt levelet, többek között arról, hogy akik az álhírterjesztőkhöz csatlakoztak, kérjenek bocsánatot a magyaroktól.
Egy kiszivárgott jelentésből derült ki, hogy a halpusztulásért és a tömeges rosszullétet okozó gázszennyezésért is a Viresol Kft. volt a felelős Visontán.
Soros György 99 legaljasabb bűne, amiket Orbán Viktor médiája tárt fel.
Magyarország 133 legbátrabb embere közt sokan őszinte hívei Orbán Viktornak, de valószínűleg senki sem imádja annyira a miniszterelnököt, mint Aradszki András. Pedig ő nem is a Fidesz-frakcióban ül.
Ahogy akkor is, most is összefogásra van szükség Magyarországon - írta a kép alá Orbán, amin csak fideszesek ülnek.
"Nyugodtan kijelenthetjük, hogy május 3-val a miniszterelnök megbukott. Legalábbis, mint delphoi jós."
A mindig szerény minisztert a járványharc közben bízta meg a feladattal a kormányfő.
A magyar kormány szerint a terasz fontos, az, hogy mit visel a pincér, és milyen körülmények között készül az étel, meg nem.
A miniszterelnök azt ígérte, ha Budapesten is csökken a halálozási arány, ott is lazítják a korlátozásokat.
Hétfőtől indul a lazítás, de nem mindenhol egyformán.
Az igazolt budapesti fertőzöttek negyede idősotthonban lakik, a járvány a szabályok betartása miatt nem terjed jobban, mint az ország többi részében.
A miniszterelnök lazításokat jelentett be.
Felkérdezték a miniszterelnököt a Parlamentben, de érdemi felelet helyett ismét személyeskedés volt a válasz.
Egyszer már próbáltak remake-et csinálni a nagy klasszikushoz, de azt elsodorta a túlóratörvény.