Katarina Barley szerint rossz idézetet közölt tőle a Deutschlandfunk.
Pár hét múlva Orbán Viktor ötszörös nagypapa lehet.
Ezt üzente a stábja, miután a magyar miniszterelnök a lemondását követeli.
Úgy tűnik, hogy Orbán Viktor követelése ellenére sem rúgja ki az alelnökét.
A miniszterelnök kétezret tesz a Fradira.
Magyarországnak működnie kell, a diplomáciának és a külkapcsolatoknak is, jelentette ki a kormányfő.
Lehetetlen helyzetbe hozta az Európai Bizottság elnökét azzal, hogy Jourová kirúgását követeli, pedig Ursula von der Leyen eddig óvatosan bánt Magyarországgal.
Orbán Viktor megszólította a fiatalokat, és ők nagyon tiszteletlenül szóltak vissza. Radics Peti, a magyar Youtube legnépszerűbb metálos humoristája Orbán-paródiával jelentkezett.
Amíg Vera Jourová a helyén van, addig a magyar kormány nem áll szóba vele. A cseh biztos azt nyilatkozta, hogy Magyarországon "beteg demokrácia" épül.
A miniszterelnök járvány idején is folytatja az ideológiai háborút, és továbbra is inkább a vírus gazdasági következményeitől félti a kormány népszerűségét. Az egészségügyi szakemberekben pedig már nem bízik.
Kevesebb új fertőzött, kevesebben vannak kórházban és kevesebb az áldozat is a második hullámban. Miközben állítólag őket figyeljük, Orbán számai nem stimmel az osztrákokról.
A miniszterelnök megünnepelte a 10. évfordulót.
A magát szabadságharcosnak érző miniszterelnök azt mondta a Reutersnek, hogy Magyarország nem korruptabb, mint Ausztria, Németország vagy Dánia.
Szerinte kevésbé lennének segítőkészek egymással, ha a demokraták nyernék a választást.
Orbán Viktor apjának óriási profitot termelő bányacége azután is szállított az M4-es építkezésre, hogy problémákat talált a kormány és az EU is – derül ki a Direkt36 birtokába került dokumentumokból.