A jogállam helyzetét vizsgálhatják.
A miniszterelnök mást állított.
A fideszes választókerületi elnökök teljesen kitöltik a miniszterelnök idejét.
A Kereszténydemokrata Internacionálé tanácskozásán vesz részt.
Eddig azt állították, hogy porta lesz a hatalmas földalatti komplexum, most azt mondják, majorság. Csakhogy Orbánéknak papíron nincs ott semmiféle földje, a környék a tőlük független Mészáros Lőrincé.
A kormány szerint természetesen Soros György áll a háttérben.
A választókerületi elnökre éppen négyen vallottak a büntetőperében, miközben kollégái a Karmelita kolostorban jártak.
Amíg a néppárti képviselők Brüsszelben tanácskoznak, a kormányfő a nemzeti konzervativizmusról diskurál.
Egy centiméterre voltunk, hogy kilépjünk a Néppártból, mondta péntek reggel Orbán Viktor, aki szerint Soros György a világ első számú oligarchája.
A kormány ügy döntött, hogy nem fizeti ki a rossz börtönviszonyok miatt a raboknak megítélt kártérítéseket. Ezzel a börtönhelyzet nem javul, és az áldozatok sem kapják meg a pénzüket.
A Fidesz 106 helytartóját rendelte magához a pártelnök/miniszterelnök, hogy értékeljék a párt gyengülő eredményeit. Sokan elveszíthetik a posztjukat.
Orbán száz nap türelmet ígért, és azt állította, hogy minden, a korábbi főpolgármesterrel kötött megállapodás érvényes. A valóságban nagyon máshogy alakulnak a dolgok.
Orbán Viktor jelentette be, hogy a négygyermekes anyák szja-mentességét kiterjesztenék a háromgyerekesekre is. Ezt kiskeresetűek érvényesíteni se tudják, érezhető hatása meg csak azoknál lesz, akik eleve tehetősebbek az átlagnál.
Pedig a miniszterelnök konkrétan azt mondta, "konzultáltam is az igazságügyi miniszter asszonnyal, mondtam, egy fillért ne fizessünk".
Orbán Viktor szerint nemzetközi vagyonbecslő cég vizsgálja, hogy mennyit ér a cég, amit az Opus Global Nyrt tájékoztatása szerint már decemberben megvett tőlük az állami MVM.