Videóban örökítette meg, ahogy kézjegyével látja el az ingyenes parkolásról szóló rendeletet.
Orbán Viktor bejelentette, hogy kész a rendelet.
Tóth Bertalan, a Magyar Szocialista Párt elnöke nyílt levélben fordult Orbán Viktorhoz.
A DK elnöke kiborult azon, hogy az önkormányzatoktól elvennének 34 milliárd forintot.
A kormány a 2009-es válság idején kialakított politikájának tapasztalataira támaszkodik.
A miniszterelnök nehezen fogadta el, hogy a járvány miatt el kell engedni a migrációt - aztán kapcsolt, és új tervet készített. Csapdába csalta az ellenzéket, háttérbe tolta a kormányt is, és akcióhősként állt a védekezés élére.
A magyar miniszterelnök nyers stílusú levélben pattintotta le Lopez-Istúrizt.
Még idén.
Orbán Viktor szerint ez "az ország legfontosabb dokumentuma".
A miniszterelnök nagyon szeretné elpusztítani a vírust, csak hát nincsen erre semmilyen eszköze.
Trevor Noah azt szedte össze, hogy mi mindenre tanított már meg minket a koronavírus, ekkor vette elő a magyar példát.
A Club Aliga helyszínén, illetve Balatonfüreden építkezhetnek.
Az Európai Néppárt elnöke nyílt levélben üzente meg a pártcsalád tagjainak, hogy elfogyott a türelme.
"Néhány politikus és néhány társadalom úgy viselkedik, mint egy vírus, nem pedig úgy, mint az oltás" - mondta az EPP elnöke.
Megölt demokráciáról, koronavírus-puccsról, autoriter módszerről írnak világlapok, és sokan érezhetően ijesztő példát látnak a magyar esetben.