Idősebb Orbán Győző cége esetenként 60-70 százalékkal magasabb áron kínálja a termékeit, mint a konkurenciája - derítette ki a Direkt36. Az árukat gyakran állami beruházásokra szállítják, tehát közpénzből fizetnek érte.
Amikor tíz alatt volt a napi halálozás, még azt mondta, övé a felelősség, és emberéletekben mérhető a védekezés sikere. Ma ennek a szöges ellentétét állítja.
A miniszterelnök a Parlamentben reagált a kritikákra például a magas halálozási arányt illetően. Szerinte az ellenzék gazdija Soros György.
A színész azt mondta: zavarban lenne attól, ha nem szólalna fel az Orbánhoz hasonló vezetőkkel szemben.
„Ideje lenne pontot tenni Soros György európai ámokfutásának végére”, és itt lenne az ideje, hogy az európaiak végre hazaküldjék őt Amerikába – írja Orbán.
Úgy látja, a jogállamisági mechanizmussal kapcsolatban kötött kompromisszum a legrosszabb, ami az EU-val történhet.
Amit állítólag Orbán kész megvétózni.
A miniszterelnök falujában több mint 6 milliárdos állami beruházással bővül az iskola 8 tanteremmel. A Mészáros Lőrinchez köthető tévében Mészáros Lőrinc beszélt erről.
Mi másra is lehetne használni egy járványügyi tájékoztató portált?
Így legyen ötösünk a lottón: győzelem és partraszállás a kormányoldalon, zátonyra futás és kapituláció az ellenzéknél.
Kapaszkodjanak meg: valamire, amire eddig három év alatt már kaptak majdnem nyolcmilliárdot.
Megszületett a megállapodás az Európai Unió következő többéves költségvetéséről és a koronavírus utáni helyreállítási alapról.
Az Idősek Tanácsával egyeztetett a miniszter, akik azt mondták neki, a korosztályok közötti növekvő feszültségek miatt inkább töröljék el az idősávot a karácsonyi időszakban.
A miniszterelnök úgy látja, már nagyon-nagyon közel vannak egy jó megállapodás megkötéséhez.
Mindenképp regisztrálnia kell, aki valaha oltást szeretne? Vagy csak igényfelmérés? Sok mindent mondtak erről, mégsem látunk tisztán.