orbán viktor

Püspöki Konferencia: Mégis találkozik Ferenc és Viktor

Úgy tűnik, a pápa mégis elvégzi első számú munkaköri kötelességét.

Kaufmann Balázs
belföld

Karácsony: Budapest tisztelettel és szeretettel várja Ferenc pápát

A Vatikán tájékoztatása szerint egyelőre még nincsenek részletes információk a pápa budapesti látogatásáról.

Horváth Bence
egyház

Orbán: Meg kell fékeznünk az európai baloldal külpolitikai ámokfutását

„Ha nyolc közös nyilatkozatunkat söpörték eddig félre – és Kína esetében ez történt –, a kilencedik is gúnykacajt vált ki. Szánalmas papírtigriseknek látszunk, és következmény nélküli nyilatkozataink után rajtunk nevet a világ” – írja a kormányfő, miután Magyarország újra megvétózta a kínai diktatúra elleni közös EU-s kiállást.

Herczeg Márk
eu

Lengyel lapok szerint Ferenc pápa Orbán menekültpolitikája miatt nem akar vele találkozni

A pápa állítólag nem kedveli az agresszív nacionalizmust.

Fődi Kitti
POLITIKA

Orbán Viktor pedagógusoknak küldött levelében „a vírus elleni küzdelemmel járó kényelmetlenségekről” írt

A Pedagógusok Szakszervezete eközben a járványban elhunyt kollégákra emlékezett, és megemlítették, hogy „bérük nemigen tükrözi megbecsülésüket”.

Mészáros Juli
oktatás

Orbán: A magyar hadseregnek elrettentő erővel kell bírnia

A parlamentben beszélt az új főparancsnok kinevezésekor.

Szily László
POLITIKA

Orbán morózus és rosszkedvű, mert „a szövetségi kapitány úgy döntött, hogy nem szerepelteti” Szoboszlait az Európa-bajnokságon

Pedig ilyenkor már lelkesen szokta várni a meccseket.

Haszán Zoltán
foci-eb

Orbán szerint mostantól mindenki saját felelőssége, hogy beoltatja-e magát

A kormány lerázza magáról a feladatot, ezentúl csak készenléti rendszerben lesz vakcináció. Még ma dönthetnek róla, hogy az önkormányzati testületek visszakapják a jogosítványaikat.

Király András
POLITIKA

Szijjártó-Nagy Szilvia cége 300 milliós profittal zárta az első teljes üzleti évét

A külügyminiszter felesége majdnem az egész profitot ki is vette a cégből osztalékként.

Herczeg Márk
gazdaság

Megvonták a szót Szabó Tímeától, amiért hazaárulónak nevezte Orbán Viktort

Pedig még szülinapi ajándékot is adott a miniszterelnöknek.

Czinkóczi Sándor
parlament

Orbán az ellenzéknek: Nem fognak tőlem megszabadulni, itt fogok maradni még sokáig az önök nyakán

A következő 20 évét is a parlamentben képzeli el mint bérből és fizetésből élő alkalmazott.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Elvették a szót Jakab Pétertől, amikor bemutatta Orbánnak, hogyan szurkolna a fideszes börtönválogatottnak

Orbán azzal válaszolt, hogy szerinte a Jobbik legkorruptabb párt, amit eladtak Gyurcsánynak.

Czinkóczi Sándor
szórakozás

1,1 milliárd forint osztalékot vettek ki Orbán apjának bányacégéből, kicsit kevesebbet, mint tavaly

Nem csak a bérből és fizetésből élőknek volt nehezebb ez az év.

Kaufmann Balázs
belföld

Így köszöntötték a fideszes pionírok az 58 éves Orbán Viktort

Az Orbánnak nyalás az a játék, amit ezrek játszanak egy életen át, de a végén mindig Boldog István nyer.

Szily László
INTERNET

Orbán a Karmelitában győzködte Wolfgang Sobotkát, hogy az osztrákok fogadják el a magyar védettségi igazolványt

„Magyarország kész kétoldalú megállapodást kötni Ausztriával a védettségi igazolásaink kölcsönös elismeréséről.”

Mészáros Juli
járvány