Sardor Umurzakov miniszterelnök-helyettest fogadta a Karmelita kolostorban.
A főpolgármester szerint az új városvezetésnek „közel négyszer annyi önkormányzati adót kell fizetnie, mint Tarlósnak”.
Csak kínai oltásból 275 ezer embernek elég érkezhet. A kormány a lakosságtól vár útmutatást a járványügyi intézkedésekre, a gazdaságot a lakásépítési áfa csökkentésével támasztaná fel. Járványhírlevél.
Bejelentette, hogy hamarosan egymillió ember oltására elég orosz, és 2,5 millió ember oltására elég kínai vakcina érkezik.
Nem tudja a kormány, mekkora az átoltottság az egészségügyi dolgozók körében, a brit variáns jócskán itt van Magyarországon, a dél-afrikai és a brazil szerencsére még nincs. A járvány pénteki hírei.
Közönség előtt most nem lehetett volna megtartani. A parlamentben azért így is felszólal.
De akkor már tragikus viszonyok uralkodtak a kórházakban, és nemzetközi szinten is kiugró volt a halálozás. A második hullám nem 94 napja tart, de talán lehetett volna kevésbé gyötrelmes.
Szerinte húsvétig minden eddig regisztráltat beoltanak.
A katonaszakácsoknak a Sándor-palota is besegít.
A főpolgármester nyílt levélben szólította fel a miniszterelnököt, hogy kezdjen egyeztetéseket a legnagyobb önkormányzati szövetségekkel.
Decemberben szerződést bontott a Miniszterelnökség és az étterem.
A Kína-Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozón azt mondta, arra számít, hogy a kínai vakcina első szállítmánya a jövő héten megérkezik.
Aki nem fogadja el az éppen rendelkezésre álló vakcinát, később újra kap értesítést.
És úgy tűnik, a kormány nem is szól előre, hogy melyik oltás elérhető éppen, csak a helyszínen derül majd ki, ott kell választani.
Ennek örömére február közepén indítanak még egyet.