orbán viktor

Orbán Tucker Carlsonnak: Hívjátok vissza Trumpot!

Putyint nem fogják megbuktatni, a Nyugat a III. világháborút kockáztatja, a béke Amerikán múlik, de ott a jogállamnak lassan lőttek, bezzeg nálunk. Nagy világmegfejtések a Karmelita teraszáról.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Meloni túlnőtt Orbánon, kicsit már kerüli is, de szakítani még nem mer vele

Az olasz miniszterelnök is felszólal a szeptemberi Budapesti Demográfiai Csúcson. Giorgia Meloni nagyra tartotta Orbánt, az olasz kormányfő azonban jelentősen veszített a magyar kormány iránt mutatott lelkesedéséből egy év alatt.

Molnár Kristóf
POLITIKA

A fideszesek jobban szeretik Indiát

„A politikai ideológia is szerepet játszik abban, hogy egyes esetekben hogyan értékelik Indiát. Magyarországon, Ausztráliában és Izraelben a jobboldaliak kedvezőbb véleménnyel vannak Indiát illetően, mint a baloldaliak” – áll a Pew Research Center felmérésében.

Herczeg Márk
társadalom

Gáspár Győző szerint egy világnézet felvállalása alapjog, ami kijár mindenkinek, így neki is

„Ebből adódóan előre vissza kell utasítanom minden rossz szándékú híradást és médiamegjelenést, amelynek csakis az a célja, hogy engem és a felvállalt politikai közösségemet járassa le”.

Benics Márk
belföld

Guardian: Londonban terjeszkedne az MCC

A lap forrásai szerint várhatóan a Trafalgar Square melletti magyar kulturális központban lesz a Mathias Corvinus Collegium fióktelepe.

Herczeg Márk
POLITIKA

Orbán Viktor és Győzike történelmi találkozása

A miniszterelnök osztotta meg a közös képet.

Czinkóczi Sándor
Történelem

Orbán szerint aligha maradhat úgy az idők végezetéig, hogy Magyarország nem rendezett még olimpiát

Az is kiderült a köszöntőjéből, hogy a magyarok az atlétikai világbajnokságot a békének ajánlották fel.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Orbán a Tranziton: Ha mindenki teszi a dolgát, akkor bingó, akkor királyság van, akkor nagyok és erősek leszünk

Orbán megdicsérte magát, jó úton jár. Az ellenzék tök hülye, de valahogy mégis nagy erőfölényben volt 2022-ben. Trumpnak bókolt, Gyurcsányon kacagott, sorosozott és Gramscit idézett, szóval a várt műsort nyomta a miniszterelnök, szinte nem is mondott olyasmit, ami fedésbe hozható volna a nem orbánisták valóságélményével.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Orbán nem szeretné, ha Magyarország buta lenne

Azért hívott annyi keleti vezetőt augusztus 20-án a teraszára, mert új útvonalakról kell beszerezni a gázt.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Orbán hangján szólaltattuk meg a kizsákmányolt kékgalléros melósok új himnuszát

Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza. A Rich Men North of Richmond újcountryslágert a Mandiner már lefordította magyarra, mi pedig rá is szabadítottuk a híres utcai harcos szakmunkás orgánumát.

Herczeg Márk
popzene

Egy beszédes kép az Orbán-rendszer politikai makettjéről

Mi köti össze Schiffer Andrást, Pulai Andrást és Orbán Balázst? Hát nem is Tucker Carlson.

Rényi Pál Dániel
vélemény

A szlovák és a lengyel miniszterelnököt sem hívta meg Orbán Viktor augusztus 20-ra

Miközben egy csomó "politikai barátját" igen.

Fődi Kitti
POLITIKA

Háború és béke címmel tart előadást Rogán Antal

A Tranzit Fesztiválon. De headliner lesz Orbán Viktor és Szijjártó Péter is.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Miután Orbán végigparádézta a hétvégét a keleti barátaival, Matolcsy jegybankelnök lépett egy váratlant

Kitalálja, melyik két ország gazdasági kapcsolatainak további mélyítését és folyamatos párbeszédének fenntartását szorgalmazza az MNB?

Haász János
belföld

II. Tavadrosz kopt pápát fogadta Orbán

Kipt-kopt.

Botos Tamás
POLITIKA