Az Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testülete bírálta az LMBTQ-jogokat szűkítő alkotmánymódosítást.
Összeért a Pride hónap és az apák napja tematika is az új karakterekkel, akiket a legtermészetesebb módon mutattak be.
Az Ipsos felmérése szerint nagyot nőtt az azonos nemű párok házasságának támogatása Magyarországon: 2013 óta 30-ról 46 százalékra.
Bangladesi, brazil, kolumbiai, indonéz és Srí Lanka-i gyerekek örökbefogadását vizsgálták, és kiderült, hogy 1967 és 1998 között nem egyszer gyerekkereskedelem és gyerekrablás történt.
Súlyos visszaélések történtek a külföldi gyerekek örökbefogadása során Hollandiában.
Kísérteties a hasonlóság a magyar kormányrendelettel.
Jakab azt mondta, sosem fog küzdeni azért, hogy egy gyereknek három apja legyen.
Arra kérik a kormányt, hogy az örökbefogadásoknál állítsa vissza a régi rendszert, amiben gyerekek sorsáról nem politikus, hanem szakember döntött.
Az egyedülállók is rosszul jártak, de valójában a meleg párokról szól a módoítás. A miniszter szerint csak bezárták a jogi kiskaput.
A kormány azért foglalkozik vele.
Miután egy vizsgálóbizottság súlyos visszaéléseket tárt fel.
Német újságírók kérdeztek rá erre, de az MTI ezeket a részeket inkább kihagyta az összefoglalójából.
Kevés emberi jogok megsértésére figyelmeztető levelet válaszol meg mostanában a kormány, de amikor mégis így tesz, azzal borzolja a kedélyeket. Legutóbb az ENSZ emberi jogi szakértőit oktatta ki, miért is nem szólhatnak bele abba, hogy egy tagállam kormánya meghatározza mit ismer el családnak.
Egy törvénymódosítás ellehetetleníti, hogy meleg párok fogadjanak örökbe, az egyedülállók számára pedig megnehezíti a procedúrát. Bálint és Dávid évek óta tervezik az örökbe fogadást, Ágnes pedig már el is indította a folyamatot, most mégis veszélybe került az álmuk.
Szerintük Kozmának törvényi és erkölcsi kötelessége lenne végre felszólalni egyszerre két jogsértő törvénytervezet ellen.